Hosszú ideig az utolsó bajnokijára készül Gerendás György csapata, hiszen a Győr az utolsó ellenfelünk az OB I alapszakaszában, a középszakasz pedig csak április végén kezdődik. Jelenlegi mérlegünk 17 mérkőzésből 17 győzelem, ebben két Eger, két UVSE és két Dunaújváros elleni győzelem is benne van.
A 18. bajnokinkat már tét nélkül vívhatjuk meg, hiszen szombaton végig vezetve nyertünk az UVSE ellen a Hajós Alfréd Sportuszodában, ezzel pedig biztossá vált az első helyünk. Aktuális ellenfelünk az utolsó előtti helyen áll, mindössze két győzelemmel.
Nagyon jó a hangulat a csapatban, eddig ezt sikerült a medencében is megtartanunk. Reméljük, ezt sikerül tovább vinnünk a hétvégére - nyilatkozta Pőcze Panna a FradiMédiának.
Januárban 17-9-re nyertünk Vogel Zsolték ellen, akkor négy utánpótlás-játékossal álltunk fel. Ezúttal is számíthatunk fiatalokra, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy most játszunk utoljára tétmeccset az Euro Kupa-döntő két mérkőzése előtt, amit az UVSE ellen vívunk majd.
OBI, nők, 18. forduló
FTC-Telekom Waterpolo - Győr
Helyszín: Népliget
Közvetítés: FradiMédia Youtube csatornája
A belépés ingyenes
Az FTC-Telekom női pólósai az Eger 17–8-as legyőzésével készülnek a bajnokság elődöntőjére.
19–6-os sikerrel folytatták tovább menetelésüket női pólósaink a bajnokság középszakaszában.
A bajnokságban már biztos elődöntős FTC-Telekom a kupadöntős riválisa ellen folytathatja menetelését.
Bombaformában női pólósaink, akik az UVSE után a BVSC-t is kiütötték 23-10-re.
Az UVSE kiütése után a BVSC otthonába látogat az FTC-Telekom az OB I középszakaszának harmadik fordulójában.
Fantasztikusan játszva, nagyszerű hangulatban nyertek 17-9-re női pólósaink az UVSE elleni bajnokin.
A BL-továbbjutás után nagy lépést tehetnek a bajnoki középszakasz első helye felé női pólósaink.
Látványos játékkal nyertek női pólósaink 16-13-ra a Rapallo ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében.