2026. március 21.
Csoportelsőként jutottunk be a BL-negyeddöntőbe
Magabiztosan győzte le a Spandaut az FTC-Telekom női csapata, amely várja ellenfelét a legjobb nyolc között.

Bár a Bajnokok Ligája-csoportelsőségért ugrott vízbe a Népligetben az FTC-Telekom, az elmúlt hetekben látott meccsekhez képest ezúttal lassabban vették fel a ritmust női pólósaink. Ez talán a déli kezdésnek is betudható volt, de négy percnél és 2-1-es állásnál beindította a gólgyártást Herztka Orsolya és Kurucz-Gurisatti Gréta (4-1), a Spandau pedig nem tudta tartani a lépést. 

A félidő előtt Vályi Vanda duplájával már hatra nőtt a különbség (10-4), és ugyan voltak szép megoldásaik a németeknek, támadásban kíméletlen volt a Fradi, amelyben ezúttal Keszthelyi Rita és Neszmély Boglárka sem játszott. A két klasszis hiányát elől és hátul is megoldotta csapatunk, amely a harmadik negyedben nagyon ellépett. Kovács-Csatlósné Szilágyi Dorottya sorra adta a gólpasszokat, majd ő maga is betalált (17-7). A BL-ben debütáló saját nevelésű játékosunk, Szalkai Hanga góljával már tizenhárommal is vezettünk, ami jól mutatta, hogy mekkora a különbség a két csapat között. 

A korábbi FTC-játékost, Bujka Barbarát is soraiban tudó Spandau az utolsó játékrészben kihasználta, hogy a mieink koncentrációja visszaesett, de így is óriási különbséggel nyertünk 22-12-re. 

CSOPORTELSŐ A FERENCVÁROS!

Az FTC-Telekom ezzel első helyen zárta csoportját a Bajnokok Ligájában, ahol öt győzelem mellett egy veresége volt, de azt is ötméterespárbajban szenvedte el csapatunk a Vouliagmenitől tavaly októberben. Hétfőn sorsolják a negyeddöntős párosításokat, ahol egy csoportmásodikat kapunk majd, a tét pedig a Final Four lesz.

NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA

Csoportkör, 6. forduló – 2026. március 21., szombat 12:00

Budapest, FTC-MVM Népligeti Sportközpont

FTC-TELEKOM WATERPOLO – SPANDAU 04 BERLIN 22-12 (5-2, 5-3, 9-2, 3-5)

Gólszerzőink: Kurucz-Gurisatti 5, Vályi 3, Plevritu 3, Hertzka 3, Leimeter 3, Kovács-Csatlósné Szilágyi 2, Kuna, Ortiz, Szalkai 1-1

"
"
Cikkajánló

Nem volt kérdés – fölényes győzelmet arattunk Rómában

Női pólósaink kiválóan kezdték a Bajnokok Ligáját, hiszen 18–8-cal múlták felül a SIS Romát.

Egyből rangadóval indul a BL női csapatunknak

Az FTC-Telekom női pólósai a Bajnokok Ligája nyitányán a SIS Roma otthonában szerepelnek.

Hat Fradi-játékos a női válogatott keretében

Hat FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott sukorói edzőtáborába.

Erődemonstráció a Dunaújváros ellen

Fölényes 21–10-es győzelmet arattak az FTC női pólósai a bajnokság első rangadóján.

A szezon első rangadóján a Dunaújvárost fogadjuk

Az FTC-Telekom női pólósai a sima bajnokik után egy nagyobb tesztre készülnek a hatodik fordulóban.

Idegenbeli győzelemmel kezdtük meg a nagy menetelést

23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.

Rövid szünet után térnek vissza női pólósaink

Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.

Matajsz Márk: „Cél a BL-csoportelsőség!”

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin