2019. április 17.
Derbi a Népligetben!
Az FTC-Telekom női vízilabda-csapata szerda este a Népligetben fogadja az UVSE-t az elődöntő második meccsén.

Hogy mi történt a bajnoki elődöntő első mérkőzésén, azt nehéz lenne megmondani. A korábbi FTC-UVSE meccseket nézve ugyanis az volt az ember érzése, hogy csapatunk egyre jobban közelít a címvédőhöz. Volt olyan mérkőzés, hogy az utolsó negyedet még döntetlenről kezdtük, legutóbb viszont olyannyira egyoldalú volt a meccs, hogy az UVSE 17-8-ra nyerni tudott a Margitszigeten.

A párharc azonban még nem dőlt el, hiszen a Ferencváros a Népligetben, a szurkolók segítségével egyenlíthet és harcolhatja ki a harmadik meccset! A lányoknak és a szakmai stábnak 10 napja volt elemezni a hibákat és felkészülni az újabb derbire. Az UVSE figyelmét ezzel szemben a LEN-Kupa is lekötötte, ahol végül ezüstérmet nyertek.

A másik ágon a harmadik meccs döntött a fináléba jutásról, ugyanis a Dunaújváros győzelme után egyenlített összesítésben a BVSC. A mindent eldöntő összecsapáson sem bírt egymással a két csapat, így a 8-8-as rendes játékidő után büntetőpárbaj következett, melyet a dunaújvárosiak nyerték meg. Mihók Attila együttese ezzel bejutott a fináléba, míg a BVSC a bronzéremért küzd majd.

Az FTC-Telekom csapatkapitánya, Bujka Barbara nyilatkozott a mérkőzés előtt:

NŐI VÍZILABDA OB I

Elődöntő 2. mérkőzés, 2019.04.17., szerda 20:15

Budapest, FTC-MVM Sportközpont, Népligeti uszoda

FTC-TELEKOM WATERPOLO – UVSE HUNGUEST HOTELS

Jegy: 1000 Ft

Élő közvetítés: Nincs

 

A párharc állása: 1-0 az UVSE-nek. Az elődöntő az egyik csapat második győzelméig tart.

"
"
Cikkajánló

„Menekült” az uszodából, mára vb-ezüstérmes kapus lett

Neszmély Boglárkának egy fogócska változtatta meg a karrierjét, ráadásul nem is a kapuban kezdett - VIDEÓ

Vereséggel zártuk a BL-t

Fordulatos meccsen 9-8-ra kikapott az FTC női vízilabdacsapata Egerben.

Zárjuk győzelemmel a BL-t!

A BL-ben tét nélküli lesz az Eger-FTC csata, de a női ob I rájátszása miatt nem mindegy az eredmény.

A Szentes sem okozott gondot

18-7-re nyert idegenben az FTC-Telekom női pólócsapata a bajnokságban, ezzel őrzi első helyét a tabellán.

Kötelező győzelemért utazunk Szentesre

Még utoljára ellenfélként néz szembe női pólócsapatunkkal az FTC leendő vezetőedzője, Matajsz Márk.

Nagy csatát nyertünk meg a Dunaújváros ellen

9-8-ra győzte le egyik közvetlen riválisát a bajnokságban a listavezető FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Fókuszban a bajnokság

A rájátszás szempontjából játszik fontos meccset az FTC-Telekom Waterpolo női csapata a Dunaújváros ellen.

Nem juthatunk tovább a BL-ben

Az FTC-Telekom Waterpolo női csapata 13-8-as vereséget szenvedett a tavalyi ezüstérmes Mataro ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin