2024. január 7.
EB 2024: Megvan az első győzelem
A magyar női vízilabda-válogatott nem hagyott esélyt Horvátországnak, a nyolcaddöntőben folytatjuk.

A görögök és a hollandok elleni vereség után kötelező volt a győzelem Horvátország ellen. Ezt 5 FTC-játékossal a keretben tehettük meg, ugyanis Leimeter Dóra, Vályi Vanda, Kurucz-Gurisatti Gréta, Kuna Szonja és Neszmély Boglárka is sapkát húzhatott. Utóbbi a padról szállt be a mérkőzés legelején, mivel Magyari Alda cserére kényszerült, úgyhogy fiatal kapusunk is bemutathatta első védéseit a kontinenstornán.

A védelem stabil volt, mindössze egyszer hibáztunk hátul az első játékrészben, ezzel szemben ötször rezgettük meg az ellenfél hálóját, Kurucz-Gurisatti és Leimeter is eredményes volt a negyed végén (5-1). Az olló tovább nyílt, további hat alkalommal lőttünk gólt, miközben Neszmély hiba nélkül őrizte kapuját. Vályi és Kuna is betalált egyszer-egyszer, így nem maradt gól nélküli Fradi-sportoló, Leimeter pedig duplázni tudta góljai számát (11-1).

A második és egyben utolsó találatát is megszerezte ellenfelünk, ezt Garda Krisztina vezérletével kompenzáltuk, aki összesen négyszer volt eredményes a mérkőzésen, a szerepét pedig Leimeter vette át a záró felvonásban, aki szintén a negyedik góljáig jutott el, így lettek a mérkőzés legeredményesebb játékosai és nyertünk 17-2-re.

FRISSÍTÉS:Szemsérüléssel kórházba szállították Kurucz-Gurisatti Grétát a mérkőzés után. Ezt a magyar válogatott egyik szövetségi kapitánya, Mihók Attila árulta el az MTI-nek. “Azt terveztük, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést, de azt nem, hogy játékost fogunk veszíteni rajta. Grétát kórházba kellett szállítani, és úgy láttam, hogy súlyosabb a szemsérülése. A horvát center egyszerűen belekapott a szemébe, mindenre kiállítás adnak, itt meg most kiverjük egymás szemét, nem bánnám, ha nem így lenne” – mondta a szakember a találkozót követően az MTI-nek. JOBBULÁST, GRÉTA!

A folytatás a csoportbéli eredményeink alapján a nyolcaddöntőben következik. Nincs sok pihenője Mihók Attila és Cseh Sándor csapatának, hiszen hétfőn 20:30-kor játszunk Csehország ellen a negyeddöntőbe jutásért.

 

Fotó: MVLSZ / Kovács Anikó

VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG – NŐI TORNA

Hollandia, Eindhoven

Csoportkör, 3. mérkőzés – 2024. január 7., vasárnap 20:00

MAGYARORSZÁG – HORVÁTORSZÁG 17-2 (5-1, 6-0, 3-1, 3-0)

Gólszerzőink: Garda 4, LEIMETER 4, Szilágyi 3, Keszthelyi-Nagy 2, VÁLYI, KURUCZ-GURISATTI, KUNA, Tiba 1-1

"
"
Cikkajánló

Csoportelsőként jutottunk be a BL-negyeddöntőbe

Magabiztosan győzte le a Spandaut az FTC-Telekom női csapata, amely várja ellenfelét a legjobb nyolc között.

Az Olympiakosszal készült női csapatunk a szezonhajrára

A csoportelsőség megszerzéséért játszik a női vízilabda BL-ben az FTC-Telekom a német Spandau ellen.

Hibátlanul zártuk a középszakaszt

Az FTC-Telekom női pólósai az Eger 17–8-as legyőzésével készülnek a bajnokság elődöntőjére.

Kiütéses győzelem a Dunaújváros ellen

19–6-os sikerrel folytatták tovább menetelésüket női pólósaink a bajnokság középszakaszában.

Bombaformában fogadják női pólósaink a Dunaújvárost

A bajnokságban már biztos elődöntős FTC-Telekom a kupadöntős riválisa ellen folytathatja menetelését.

Bejutott az FTC a bajnoki elődöntőbe

Bombaformában női pólósaink, akik az UVSE után a BVSC-t is kiütötték 23-10-re.

A bajnoki elődöntőért küzdenek női pólósaink

Az UVSE kiütése után a BVSC otthonába látogat az FTC-Telekom az OB I középszakaszának harmadik fordulójában.

Óriási Fradi-fölény és nyolcgólos győzelem a derbin

Fantasztikusan játszva, nagyszerű hangulatban nyertek 17-9-re női pólósaink az UVSE elleni bajnokin.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin