A magyar női vízilabda-válogatott számára nagyon fontos Európa-bajnokság kezdődött. A még olimpiai kvóta nélküli nemzeti gárda a görögökkel csapott össze. A találkozó volt Mihók Attila és Cseh Sándor első tétmérkőzése a csapat élén, így különösen fontos ütközetnek ígérkezett az összecsapás.
Minden FTC-játékos, tehát Kurucz-Gurisatti Gréta, Vályi Vanda, Leimeter Dóra, Neszmély Boglárka és az első nagy nemzetközi tornáján szereplő Kuna Szonja is ott volt a meccskeretben. És vitték is hátukon a csapatot játékosaink. Kurucz-Gurisatti még a vezetést szerezte meg, majd Leimeter és Kuna is egyenlíteni tudott, végül Keszthelyi büntetőjével lett 4-4 a vége az első játékrésznek.
A hellénekkel a fukuokai vb-n a helyosztók alatt találkoztunk, akkor 10-9-es sikert arattunk. Most viszont ellenfelünk lépett el kettővel másfél negyed után, ezt azonban sikerült korrigálni a félidőre (6-6). Az újabb vezetést Leimeter szerezte meg, és tudtuk is diktálni az iramot riválisunknak egészen 10-10-ig, ott viszont kicserélődtek a szerepek és mi futottunk az eredmény után. A meccs ott dőlt el, amikor 13-12-nél hibáztunk a kapu előtt az utolsó percben, a kontrából pedig megadta ellenfelünk a kegyelemdöfést.
A mérkőzés vége 14-12 lett, folytatás szombaton 19 órától a házigazda és világbajnok Hollandia ellen.
Fotó: MVLSZ / Kovács Anikó
VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG – NŐI TORNA
Hollandia, Eindhoven
Csoportkör, 1. mérkőzés – 2024. január 5., péntek 20:30
MAGYARORSZÁG – GÖRÖGORSZÁG 12-14 (4-4, 2-2, 4-3, 2-5)
Gólszerzőink: Garda 3, LEIMETER 3, Keszthelyi-Nagy 3, KUNA, KURUCZ-GURISATTI, VÁLYI 1-1
Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.
A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.
Az U16-os vb negyedik helye és az FTC fiataljainak fejlődése is igazolja az elvégzett munkát.
Kilenc magyar játékosunk hosszabbított szerződést, így a női csapat magja az olimpiáig biztosan együtt marad.
A Petrovics Mátyás vezette pólóválogatott ötméteresek után veszítette el a bronzcsatát Hollandia ellen.
Nem tudták legyőzni az U16-os világbajnokság elődöntőjében a görögöket a magyar lányok.
A magyar női pólóválogatott 12-8-as Kína elleni győzelemmel zárta a Sydneyben rendezett tornát.
A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.