2022. július 9.
Eb-elődöntőben az U19-es válogatott!
Dömsödi Dalma két villanásával és Neszmély Boglárka bravúrjaival éremért játszhat Magyarország.

Jól kezdett a magyar válogatott a negyeddöntőben, Olaszország sokáig nem is tudta veszélyeztetni a kaput. Benczur Márton tanítványai eközben folyamatosan lefordultak, gólra törően játszottak, melynek eredményeként elléptek 2-0-ra. Az olaszok egy kis mázli és egy távoli lövés segítségével zárkóztak, de Neszmély Boglárka „bezárta a boltot”, és egészen a harmadik negyed közepéig nem kapott gólt.

Támadásnál Dömsödi Dalmát akkor is ketten fogták, ha emberelőnyben voltunk, a megnyílt terültet jól használták ki a csapattársak, a félidőre 7-2-es magyar vezetéssel vonultak a csapatok. A harmadik negyed hozott egy komoly megtorpanást, nem ültek a támadások, viszont két büntetőből és egy nagyon messziről eleresztett labdával 3-0-ra nyerték az olaszok ezt a játékrészt.

Az utolsó nyolc perc elején a saját emberelőnyünkből kontráztak meg minket, majd elpuskázott lehetőségeink után szintén lefordulásból egyenlítettek is (7-7). A lélektani előny egyértelműen Olaszországnál volt, az ötgólos hátrány ledolgozása őket dobta fel jobban. De sikerült megtalálni a kapufánál Dömsödit, a következő akcióból pedig ugyanő centerben volt tarthatatlan, két és fél perccel a vége előtt 9-7 volt ide. Neszmély ziccereket és blokkon megpattanó lövéseket sem hagyott átmenni a gólvonalon, a véghajrára a kapusukat is támadásban bevető olaszok nem tudtak betalálni.

Izgalmasabb lett a vége, mint az a meccs derekán elképzelhető lett volna, ezzel együtt az elődöntőben a magyar válogatott! A döntőbe jutásért szombaton kora este játszunk az Izrael-Hollandia mérkőzés győztesével.

U19-es női Európa-bajnokság, negyeddöntő

Olaszország-Magyarország 7-9 (2-3, 0-4, 3-0, 2-2)
Gólok: Dömsödi 2, Szegedi 2, Hajdú 2, Tiba, Aubéli, Sümegi

A magyar válogatott elődöntője
2022.07.10., 18.00: Magyarország- (Izrael-Hollanida győztese)

"
"
Cikkajánló

Horváth: „Minden évben nemzetközi szinten játszhatok”

Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.

Horváth Zsófi U20-as Eb-győztes a női pólóválogatottal

A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.

Petrovics: „Jó úton jár a Fradi női utánpótlása!”

Az U16-os vb negyedik helye és az FTC fiataljainak fejlődése is igazolja az elvégzett munkát.

Hosszú távra tervezünk női pólócsapatunkkal

Kilenc magyar játékosunk hosszabbított szerződést, így a női csapat magja az olimpiáig biztosan együtt marad.

Negyedik lett az U16-os lányválogatott a vb-n

A Petrovics Mátyás vezette pólóválogatott ötméteresek után veszítette el a bronzcsatát Hollandia ellen.

Vb-bronzért küzdhet az U16-os lánypólócsapat

Nem tudták legyőzni az U16-os világbajnokság elődöntőjében a görögöket a magyar lányok.

Hetedik helyen végeztünk a Világkupa-Szuperdöntőn

A magyar női pólóválogatott 12-8-as Kína elleni győzelemmel zárta a Sydneyben rendezett tornát.

Ötméteresekkel maradtunk alul az Európa-bajnokok ellen

A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin