2020. január 17.
EB2020: Csoportelső női válogatottunk!
Negyedik meccsét is megnyerte a budapesti Európa-bajnokságon a magyar női vízilabda-válogatott.

Három győzelemmel a hátunk mögött, jó előjelekkel vártuk a negyedik csoportmeccset az Európa-bajnokságon, ugyanis az elmúlt időszakban kétszer is könnyedén nyertünk a görög válogatott ellen. Ennek ellenére a szövetségi kapitány, Bíró Attila óva intett mindenkit attól, hogy ezek az eredmények elaltassák a magyar csapatot. Az oroszok ellen bravúrt bravúrra halmozó Csehó-Kovácsné Kasó Orsolya ezúttal pihenőt kapott, így Gangl Edina kezdett a kapunkban.

Az első gólt mi szereztük, de ellenfelünk fordítani tudott és diktálta a tempót egészen a következő játékrész közepéig. Ötödszöri egyenlítés után ugyanis sikerült visszavenni a vezetést. Gurisatti Gréta egalizált 5-5-re, majd az előző meccs egyik hőse, Illés Anna gólja után 6-5 volt ide. Ez volt a találkozó fordulópontja, hiszen a negyedik negyed elejére 11-6-ra elhúztunk. Tették ezt úgy a lányok, hogy a válogatott legjobbja, Keszthelyi Rita ezen az estén egyetlen gólt sem szerzett. A görögök utolsó erőtartalékaikat mozgósítva még 11-9-re visszatornázták magukat, de egy gólra már nem engedtük őket. A magyar válogatott végül 13-10-re megnyerte negyedik mérkőzését is a Duna Arénában, ami azt jelenti, hogy az utolsó csoportkörtől függetlenül már biztosan első helyen lép tovább. Hogy ez miért is jó?! Gyengébb ágra kerülünk, rögtön a negyeddöntőbe jutottunk, vagyis eggyel kevesebb meccset kell játszanunk.

Folytatás és várhatóan örömjáték a szerbek ellen vasárnap 19 órától!

LEN VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG

Budapest, Duna Aréna

Női torna 4. csoportmérkőzés, 2020.01.17., péntek

MAGYARORSZÁG – GÖRÖGORSZÁG 13-10 (4-4, 4-2, 2-0, 3-4)

Gólszerzőink: Garda 4, Parkes 3, Illés 2, Leimeter 2, Gurisatti, Vályi 1-1

"
"
Cikkajánló

Jön az előrehozott döntő a Magyar Kupában

A címvédő UVSE-t kell legyőznie a bajnok FTC-Telekomnak, hogy ott legyen a szombati fináléban.

Fölényesen nyertek női pólósaink Berlinben

A Magyar Kupa négyes döntője előtt idegenben győzte le a Spandaut az FTC-Telekom 21-8-ra a BL-ben.

Miénk az első rangadó és az alapszakasz első hely is

Magabiztos, 12-7-es bajnoki győzelemmel hangoltak női pólósaink a Magyar Kupa-elődöntőre az UVSE ellen.

Az alapszakasz-győzelemért szállunk harcba

A november 25-i UVSE-FTC bajnoki póló-rangadó a Magyar Kupa-elődöntő felvezetése is lesz a riválisok között.

A hatgólos Keszthelyi vezérletével nyertünk Újvárosban

16-11-re győzött és hét forduló után továbbra is hibátlan a bajnokságban az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Dunaújvárosban indul női pólósaink évzáró hajrája

Szerda este nehéz bajnoki rangadóval kezdi a meccsdömpinget az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Keszthelyi és Vályi győzelemre vezette a Fradit

Látványos játékkal 17-14-re nyerték meg második meccsüket a Bajnokok Ligájában női pólósaink Rapallóban.

Nyerni jöttünk Olaszországba

A Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában a Rapallo ellen játszanak női pólósaink.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin