2020. január 21.
EB2020: Elődöntőben női válogatottunk!
A spanyolokon át vezet az útja az Európa-bajnoki fináléba a magyar női vízilabda-válogatottnak.

Egyértelműen a magyar válogatott volt a negyeddöntő esélyese és nem csak a tornán mutatott remek formája miatt, hanem azért is, mert a franciák elleni legutóbbi öt meccsünket nagyon könnyedén nyertük meg. A legszorosabb eredmény egy 12-5-ös győzelem volt, de volt olyan is, amikor 19 góllal múltuk felül őket.

Ezúttal is kezünkbe vettük az irányítást és gyorsan sikerült ellépnünk. Keszthelyi Rita a szerbek elleni 27-0-nál gól nélkül maradt, ezúttal viszont egy triplával kezdett az első negyedben, amelyben Illés Anna és Vályi Vanda is betalált, így 5-2-re vezettünk nyolc perc játékot követően. A folytatásban sem álltunk le és 6-3-as állás után, a meccs 10. percétől kezdve szétbombáztuk a franciák kapuját, mindamellett hogy Csehó-Kovácsné Kasó Orsolya és a harmadik negyedre kapuba álló Gangl Edina lehúzta a rolót. Még úgy is sikerült egy 10-0-s sorozatot produkálnunk, hogy az utolsó játékrészre visszavettünk a tempóból és talán nem is mutattunk meg mindent, amit tudunk. Ezzel együtt nyertünk 16-3-ra, amivel bejutottunk a legjobb négy közé.

A java viszont csak ezután következik, hiszen az elődöntőben a vb-ezüstérmes spanyolok várnak majd ránk, az egyetlen válogatott az Európa-bajnokságon, amelynek van már olimpiai indulási joga. Ez azt is jelenti, hogy meg kell nyernünk az Eb-t ahhoz, hogy kijussunk Tokióba, mivel csak egy kvótát osztanak ki és csak a spanyolok már nem végezhetnek előttünk. A másik ágon Hollandia-Oroszország párharcot rendeznek csütörtökön, majd azt követően jön a magyar-spanyol csata 19 órától.

LEN VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG

Budapest, Duna Aréna

Női torna negyeddöntő, 2020.01.21., kedd

MAGYARORSZÁG – GÖRÖGORSZÁG 16-3 (5-2, 3-1, 5-0, 3-0)

Gólszerzőink: Keszthelyi 4, Vályi 3, Szilágyi 2, Leimeter 2, Garda, Illés, Gurisatti, Parkes, Máté 1-1

"
"
Cikkajánló

Jön az előrehozott döntő a Magyar Kupában

A címvédő UVSE-t kell legyőznie a bajnok FTC-Telekomnak, hogy ott legyen a szombati fináléban.

Fölényesen nyertek női pólósaink Berlinben

A Magyar Kupa négyes döntője előtt idegenben győzte le a Spandaut az FTC-Telekom 21-8-ra a BL-ben.

Miénk az első rangadó és az alapszakasz első hely is

Magabiztos, 12-7-es bajnoki győzelemmel hangoltak női pólósaink a Magyar Kupa-elődöntőre az UVSE ellen.

Az alapszakasz-győzelemért szállunk harcba

A november 25-i UVSE-FTC bajnoki póló-rangadó a Magyar Kupa-elődöntő felvezetése is lesz a riválisok között.

A hatgólos Keszthelyi vezérletével nyertünk Újvárosban

16-11-re győzött és hét forduló után továbbra is hibátlan a bajnokságban az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Dunaújvárosban indul női pólósaink évzáró hajrája

Szerda este nehéz bajnoki rangadóval kezdi a meccsdömpinget az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Keszthelyi és Vályi győzelemre vezette a Fradit

Látványos játékkal 17-14-re nyerték meg második meccsüket a Bajnokok Ligájában női pólósaink Rapallóban.

Nyerni jöttünk Olaszországba

A Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában a Rapallo ellen játszanak női pólósaink.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin