2023. május 15.
Egy győzelemre a bronztól
Kedd este az UVSE otthonában küzd az éremért az FTC-Telekom Waterpolo női csapata.

Két csalódott együttes találkozott szombaton a Népligetben, hiszen a szezon során talán arra számított mindenki, hogy FTC-UVSE csatát rendeznek majd a női vízilabda OB I-ben. Az elvesztett elődöntő után a bronzcsata első mérkőzésére is sikerült felpörögnie a feleknek, és izgalmas, fordulatos csatát hozott a találkozó, amiből Gerendás György tanítványai jöttek ki győztesen. A 9-7-re megnyert derbin a félidőben még kétgólos hátránnyal álltunk 5-7-re, majd a harmadik játékrészben döntetlenre hoztuk a találkozót a záró felvonásban pedig két lőtt és nulla kapott találattal előnyt szereztünk a harmadik helyért folyó harcban.

Ezzel a győzelemmel pedig elmondhatjuk, hogy hét meccsből csupán egyszer szenvedtünk vereséget a szezonban legnagyobb riválisunk ellen, még akkor is, ha ez volt a legfájóbb vereségünk az Euro Kupa-döntő második meccsén, ahol így az UVSE megszerezte előlünk a rangos trófeát. Ezúttal a lilák otthonába megyünk, ahol az idei idényben eddig hibátlan a mérlegünk, igaz, hogy mindkét alkalommal szoros csata volt a két csapat között.

- Én ezt nagyon hiányoltam az elődöntők során, és most tényleg látszott mindenkin, hogy küzd magáért, a csapatért, azért, hogy meglegyen a bronz” – nyilatkozta Máté Zsuzsanna, csapatunk kapitánya a FradiMédiának.

Egy keddi győzelem esetén a Magyar Kupa-arany és az Euro Kupa-ezüst mellé egy bronzot tehetnénk a vitrinbe, amennyiben viszont alulmaradnánk a Margitszigeten, úgy a Népligetben dől el a harmadik hely sorsa a párharc utolsó mérkőzésén.

E.ON NŐI VÍZILABDA OB I

Bronzcsata, 2. mérkőzés, 2023.05.16., kedd, 20:15

Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

UVSE - FTC-TELEKOM WATERPOLO

Jegyek: 2000 Ft

"
"
Cikkajánló

Jön az előrehozott döntő a Magyar Kupában

A címvédő UVSE-t kell legyőznie a bajnok FTC-Telekomnak, hogy ott legyen a szombati fináléban.

Fölényesen nyertek női pólósaink Berlinben

A Magyar Kupa négyes döntője előtt idegenben győzte le a Spandaut az FTC-Telekom 21-8-ra a BL-ben.

Miénk az első rangadó és az alapszakasz első hely is

Magabiztos, 12-7-es bajnoki győzelemmel hangoltak női pólósaink a Magyar Kupa-elődöntőre az UVSE ellen.

Az alapszakasz-győzelemért szállunk harcba

A november 25-i UVSE-FTC bajnoki póló-rangadó a Magyar Kupa-elődöntő felvezetése is lesz a riválisok között.

A hatgólos Keszthelyi vezérletével nyertünk Újvárosban

16-11-re győzött és hét forduló után továbbra is hibátlan a bajnokságban az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Dunaújvárosban indul női pólósaink évzáró hajrája

Szerda este nehéz bajnoki rangadóval kezdi a meccsdömpinget az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Keszthelyi és Vályi győzelemre vezette a Fradit

Látványos játékkal 17-14-re nyerték meg második meccsüket a Bajnokok Ligájában női pólósaink Rapallóban.

Nyerni jöttünk Olaszországba

A Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában a Rapallo ellen játszanak női pólósaink.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin