2021. április 9.
Eldől ki kezdheti hazai medencében a rájátszást
Az FTC-Telekom Waterpolo női csapata a BVSC ellen mérkőzik szombaton.

Az utolsó előtti fordulóban a Szőnyi úton szenvedett vereséget a BVSC a Dunaújvárostól. A 8-14-re végződő találkozó után nyitott maradt a küzdelem. Az FTC-Telekom Waterpolo női csapata pedig hozta a kötelezőt és húsz góllal, 3-23-ra győzte le a Budapesti Honvéd csapatát. Muzsnay Fanni ötször, Illés Anna négyszer talált be és biztossá vált, hogy az utolsó, 18. fordulóban dől el ki lesz az alapszakasz harmadik helyezettje és kezdheti hazai medencében a rájátszást.

A tavalyi szezonban a Népligetben nem bírtak egymással a csapatok és 9-9-es döntetlen lett a végeredmény, Tóth-Csabai Dóra öt gólt vágott a találkozón. Novemberben 12-8-ra kikaptunk a zuglóiaktól a bajnokságban, de idén januárban hazai pályán, az Olimpiai Kupában nyerni tudtunk egy góllal, 8-7-re.

A mérkőzés előtt Vályi Vandával beszélgettünk:

“A bajnokság alapszakaszának harmadik-negyedik helyéről dönt ez a mérkőzés és arról, hogy hazai medencében vagy idegenben fogjuk kezdeni a párharcot. Szurkoljatok nekünk, számítunk a buzdításotokra!” - mondta Vályi a mérkőzést megelőző napon.

Az FTC-Telekom-BVSC találkozót élőben az M4 Sport + közvetíti, de online is megtekinthető lesz. Szurkoljatok ti is a lányoknak!

E.ON NŐI VÍZILABDA OB I
18. forduló
2021.04.10. 14:05
Budapest, FTC-MVM Sportközpont, Népligeti uszoda

FTC-TELEKOM WATERPOLO–BVSC

Zárt Kapu

A mérkőzést élőben az M4 Sport + közvetíti.

"
"
Cikkajánló

Bronzérmet szerzett serdülő leány csapatunk

A dobogós lányok mellett az FTC-Telekom fiú ifjúsági vízilabdacsapata a nyolcadik helyen zárta a szezont.

Kurucz-Gurisatti kilenc gólja Final Fourt ért!

Női pólósaink 18-16-ra nyertek az UVSE ellen, így kettős győzelemmel bejutottak a BL négyes döntőjébe.

Már csak egy lépésre a BL-Final Four

Az FTC-Telekom női pólósai hétgólos előnyből várják az UVSE elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóját.

Vályi triplájával ott vagyunk Sydneyben!

A magyar női pólóválogatott 9-7-re legyőzte Ausztráliát, ezzel kivívta helyét a Világkupa Szuperdöntőjében.

15 góllal győztünk Japán ellen a Világkupán

Gólgazdag mérkőzésen, 28-13-ra nyert Japán ellen a magyar női vízilabda-válogatott.

Nem bírtunk a görögökkel – vereség a Világkupán

Kőkemény meccsen maradt alul a magyar válogatott a görögökkel szemben a Világkupán.

Vereség az olimpiai bajnok spanyoloktól

A hátralévő meccseken még küzdhet a Világkupa Szuperdöntőért a magyar női vízilabda-válogatott.

Japán ellen jött az első siker a Világkupában

A női vízilabda-válogatott 16-12-re győzött, a spanyolok ellen a Szuperdöntő lesz a tét.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin