2021. október 14.
Elődöntőben a női juniorválogatott!
Öt FTC-játékossal a soraiban 13-12-re győzte le Hollandiát a magyar U20-as női pólóválogatott.

Az üzbégek, a brazilok valamint az oroszok elleni csoportmérkőzés után a nyolcaddöntőben Argentínán túllépve Hollandia várt a mieinkre a legjobb négybe kerülésért az U20-as női világbajnokságon, melyen öt játékos, Neszmély Boglárka, Dömsödi Dalma, Petik Panna, Pőcze Panna és Valentin Kamilla képviseli a Ferencvárost.

A Netanyában rendezett csütörtöki találkozón háromgólos hátrányban is voltunk, de hatalmasat küzdve, Valentin Kamilla vezérletével és 5 góljával végül 13-12-re sikerült legyőznünk a holland válogatottat, ezzel pedig kiharcoltuk az elődöntőben való szereplés jogát. A találkozón Neszmély az első perctől az utolsóig a kapuban volt és Petik Panna is eredményes volt.

A mieink a legjobb négy között Görögországgal találkoznak.

Női vízilabdacsapatunk vezetőedzője az olimpiai bajnok Gerendás György lett, aki hét év után vállalt ismét vezetőedzői pozíciót, vele beszélgetett a Fradi TV stábja, melyet ITT tekinthetnek meg.

(Fotó: waterpolo.hu)

Női vízilabda, U20-as világbajnokság, negyeddöntő
Hollandia – Magyarország 12-13 (5-2, 4-5, 1-3, 2-3)

Gólok: VALENTIN 5, Baksa V. 2, Peresztegi-Nagy 2, Szegedi 2, Aubéli 1, PETIK 1

"
"
Cikkajánló

Nem volt kérdés – fölényes győzelmet arattunk Rómában

Női pólósaink kiválóan kezdték a Bajnokok Ligáját, hiszen 18–8-cal múlták felül a SIS Romát.

Egyből rangadóval indul a BL női csapatunknak

Az FTC-Telekom női pólósai a Bajnokok Ligája nyitányán a SIS Roma otthonában szerepelnek.

Hat Fradi-játékos a női válogatott keretében

Hat FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott sukorói edzőtáborába.

Erődemonstráció a Dunaújváros ellen

Fölényes 21–10-es győzelmet arattak az FTC női pólósai a bajnokság első rangadóján.

A szezon első rangadóján a Dunaújvárost fogadjuk

Az FTC-Telekom női pólósai a sima bajnokik után egy nagyobb tesztre készülnek a hatodik fordulóban.

Idegenbeli győzelemmel kezdtük meg a nagy menetelést

23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.

Rövid szünet után térnek vissza női pólósaink

Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.

Matajsz Márk: „Cél a BL-csoportelsőség!”

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin