
Negyeddöntős ellenfelünknek, Ausztráliának ez a mérkőzés volt az első igazi próbatétele a világbajnokságon, hiszen csoportját három sima mérkőzéssel nyerte meg.
Ausztrália szerezte meg a vezetést, centerakcióból, majd Máté Zsuzska blokkja után Vályi Vanda fordult le és tálalt önzetlenül Keszthelyi-Nagy Rita elé. Ezt követően Gurisatti Gréta lőtt be egy emberelőnyt, de rögtön jött a válasz, ismét centerből. A negyed vége előtt az ausztrálok értékesítettek egy emberelőnyt, így jutottak vezetéshez (3-2).
A második negyedben sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, és kaptuk az emberelőnyöket is, de az egyenlítés főleg a kapuban álló Palm miatt nem jött össze sokáig. A védelmünk jól működött, sokszor kényszerítettük kényszerlövésekre ellenfelünket. Az egyenlítő gól végül egy csodás akcióból született, Keszthelyi lőhetett az üres kapuba (3-3).
Térfélcsere után nem változott a játék képe, védekezésben a magyar csapat diktálta a tempót, de a befejezések továbbra is hol a kapufán, hol a blokkon csattantak. A harmadik percben Vályi juttatta vezetéshez a mieinket. Kemény mezőnymunka zajlott, főszerepben továbbra is a kapusokkal - Magyari Alda is bravúrokat mutatott be - , majd a negyed utolsó percében sikerült megjátszanunk emberelőnyben Rybanska Natasát a kapufánál, így kétgólos előnnyel fordulhattunk a hajrára (3-5).
Az utolsó játékrészben nyitásként Ausztrália büntetőből egy gólra zárkózott, de ismét Rybanska tudott betalálni szintén a kapufától emberelőnyben (4-6). Kettős emberelőnyből tudtak csak szépíteni a fehérsapkások, de érződött, kezdenek fáradni és a kipontozódások is őket érintették érzékenyebben. Utolsó emberelőnyünkből Keszthelyi nem kegyelmezett (5-7). A végső pillanatokban Ausztrália csak szépíteni tudott, így elsősorban fantasztikus védekezésének köszönhetően éremért játszhat a magyar női vízilabda-válogatott a vébén.
Az olasz, a spanyol és a holland válogatott egyértelmű győzelmekkel jutott be a világbajnokság legjobb négy csapata közé, a magyar hölgyek a hollandok ellen vívhatják ki a döntőbe jutást csütörtök este.
Világbajnokság, negyeddöntő
Ausztrália-Magyarország 6-7 (3-2, 0-1, 0-2, 3-2)
Gólok: Keszthelyi-Nagy 3, Rybanska 2, Vályi 1, Gurisatti 1
Negyeddöntők
Olaszország-Franciaország 17-7
Egyesült Állomok-Spanyolország 13-8
Görögország-Hollandia 7-11
A női válogatott világbajnoki elődöntője
Budapest, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
Június 30., 21.00: Hollandia-Magyarország
19-10-es győzelmet arattak az FTC-Telekom női pólósai a Szeged ellen a Népligetben.
Az FTC-Telekom női csapatából öt játékost is behívott Cseh Sándor az októberi összetartásra.
Női vízilabdázóink sűrű menetrendjében ezúttal egy népligeti bajnoki szerepel.
Eleftheria Plevritu egy edzőtáborozás erejéig visszatért korábbi csapata, az Olympiakosz uszodájába.
Az FTC-Telekom női pólósai 25-5-re győztek a bajnokságban a görögországi edzőtábor előtt.
A címvédő FTC-Telekom női pólósai két nagyarányú győzelem után idegenbeli túrára készülnek.
Klasszisok vezérletével és fiatalok közreműködésével 26-2-re nyertek női pólósaink a KSI ellen a bajnokságban.
Női pólósaink a KSI-t fogadják hazai medencében a bajnokság második fordulójában.