2025. február 19.
Elveszítettük a derbit, de még vezetjük a tabellát
Igazi hullámvasút volt az UVSE és az FTC összecsapása, amelyen végül 13-12-re kikaptunk riválisunktól.

Ahogy arra előzetesen is számíthattunk, igazi presztízscsatát hozott az UVSE és az FTC összecsapása a magyar bajnokság tizenötödik fordulójában. A két rivális az idei szezonban már kétszer is találkozott egymással. Először ősszel, egy nagyszünet utáni rohammal 9-5-re győztek a zöld-fehérek, míg a Magyar Kupa-döntőben fájó vereséget szenvedtünk, hiszen 11-9-es sikert aratott ellenfelünk. Így a visszavágás vágyával ugorhattunk vízbe az UVSE ellen a Margitszigeten.

Már a mérkőzés elején felpörögtek a csapatok, azonban még a hazaiak erősen kezdtek, addig nálunk lassan indult be a gépezet, így 1-1 után 4-1-es hátrányból kellett a mieinknek felállniuk. Bár Leimeter Dóra lövése kijött a kapusról, a kipattanót Gulyás-Oldal Emma bevágta, ezzel megtörte nálunk a jeget (4-2). A Mataro elleni BL-rangadón remeklő Vályi Vanda klasszis megoldásával a második negyed elején pedig sikerült egyenlítenünk is 5-5-re. Ezt követően kemény védekezést mutatott be mind a két oldal, és sorra akadtak meg a labdák, hol a blokkoló kezeken, hol a kapusokban. A gólcsendet azonban az UVSE tudta megtörni, így 7-5-ös állással az eredményjelzőn következhetett a térfélcsere.

A nagyszünet után ismét redukáltuk hátrányunkat (7-6), viszont nem tudtunk egyenlíteni, ellenfelünk pedig nagyobb fokozatra kapcsolt és a mérkőzésen először már négy gól volt a különbség (10-6). Idegőrlő percek kezdődtek... A mieink meg tudták tartani hidegvérüket és nem adták fel. Reménykedtünk benne, hogy jön egy hasonló feltámadás, mint amit a Mataro ellen produkált az FTC 10-7-es hátránynál. A bravúr ezúttal nem sikerült, habár Matajsz Márk együttese mindent megtett annak érdekében, hogy legalább büntetőpárbajra mentse a mérkőzést, 12-11 után a hazaiak szereztek újabb találatot a hajrában. Az utolsó másodpercben egy félpályás Máté Zsuzsanna-góllal csak kozmetikázni tudtunk az eredményen, amely így 13-12 lett az UVSE javára. 

Ezzel tizenöt forduló után megtört az FTC veretlensége a MOL női vízilabda ob I-ben, és mivel az UVSE eggyel több mérkőzést játszott a bajnokságban, így átvette a vezetést a tabellán. Szombaton a III.Kerületi TVE otthonába látogatunk, ahol amennyiben sikerül az idei szezonban negyedszer is megverni ellenfelünket, úgy visszaszerezzük első helyünket és biztosítjuk továbbjutásunkat az elődöntőbe. 

MOL NŐI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 15. forduló, 2025. február 19., szerda 19:00

Budapest, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

UVSE HELIA-D – FTC-TELEKOM WATERPOLO 13-12 (5-4, 2-1, 3-3, 3-4)

Gólszerzőink: Farkas 2, Kurucz-Gurisatti 2, Gulyás-Oldal 2, Máté 2, Vályi 2, Hertzka, Kuna 1-1

"
"
Cikkajánló

Történelmi duplázás – két BL-érem, két nap alatt

Az FTC lett az első magyar klub, amely egy szezonon belül mindkét vízilabdacsapatával BL-érmet nyert.

„Nem cserélném el a csapatomat az Olympiakosszal.”

Kurucz-Gurisatti Gréta büszke volt az FTC-re az ötméteresekkel elvesztett BL-döntő után – VIDEÓ!

Ezüst lett női csapatunk első BL-érme

Női pólósaink vereséget szenvedtek az Olympiakosz ellen, így az ezüstérem jutott az FTC-Telekomnak.

Első BL-trófeájukat szerezhetik meg női pólósaink

Az Olympiakosz legyőzésével történelmi sikert érhet el a döntőben az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

„Próbáljuk az álmokat beteljesíteni” – BL-döntős az FTC

Az ötméterespárbajban megnyert kaotikus elődöntő után nehezen találták a szavakat női pólósaink – VIDEÓ!

Óriási siker – először BL-döntőben női pólósaink!

Drámai ötméterespárbaj után 15-14-re legyőztük a Sant Andreut, és bejutottunk a Bajnokok Ligája fináléjába.

„Tavaly kis halak voltunk, idén cápákként küzdünk”

Kurucz-Gurisatti Gréta nagy önbizalommal várja a címvédő Sant Andreu elleni BL-elődöntőt – VIDEÓ!

"Jobb a humorod, hagyjuk már!"

Kurucz-Gurisatti Gréta és Leimeter Dóra hosszú évek óta jó barátnők - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin