2023. március 11.
Euro Kupa-döntős a Ferencváros!
Az FTC-Telekom Waterpolo női csapata idegörlő négy negyed után jutott az Euro Kupa fináléjába.

Már a mérkőzés előtt tapintani lehetett a feszültséget a Népligetben. Az uszoda megtelt szurkolókkal, akik mindannyian ferencvárosi továbbjutást vártak. Nem sikerült a padovai játékunkat megismételni, az első meccsen idegenben 12-9-re nyertünk.

A mérkőzést tehát háromgólos előnyből vártuk, így egy kétgólos vereség is döntőt ért csapatunknak. Megrohant minket az olasz gárda, 0-1-ről még Leimeter Dóra egyenlített, mégis 3-1-re vezetett ellenfelünk az első dudaszó után.

Megráztuk magunkat és mi is hármat lőttünk a második felvonásban. Pőcze után az olaszok találtak be, majd Simon-Illés és Tóth-Csabai volt eredményes. A fekete felhők a harmadik negyedben gyűltek a fejünk felett. Öt alkalommal is hibáztunk hátul és csupán kétszer találtunk be, mindkétszer Gurisatti Gréta volt eredményes.

9-6 volt az eredményjelzőn az utolsó negyed elején, tehát új meccs kezdődött. Sorba védekeztük ki a támadásokat, viszont a felúszásra alig volt energiája a játékosoknak. Hagytunk ki emberelőnyt, lőttünk kapufát, időkérés után sem tudtunk betalálni. Egy perccel a vége előtt, csapatkapitányunk, Máté Zsuzsanna talált be, majd az egész uszoda felugrott.

Nem érkezett már válasz az olaszoktól, akik szomorúan sétáltak el az ünneplő Ferencváros-játékosok mellett, hiszen idén sokadjára írtuk át női szakosztályunk történelmét. Ugyan 9-7-re kikaptunk, de összesítésben 19-18-ra megnyertük a párharcot, így bejutottunk az Euro Kupa döntőjébe.

- Ez volt az a mérkőzés, ahol már a végén nem volt taktika, csak a győzni akarás. Ebben benne van a téboly, benne van a hiba, de a szív és az akarat továbbjuttatott minket - mondta Gerendás György a mérkőzés után.

Az Euro Kupa döntőit március 25-én és 29-én játsszák majd, ellenfelünk az UVSE lesz.

LEN Euro Kupa, nők, elődöntő, visszavágó

FTC-Telekom Waterpolo - Padova 7-9 (1-3, 3-1, 2-5, 1-0) - összesítésben: 19-18

Az FTC gólszerzői: Gurisatti 2, Pőcze, Leimeter, Simon-Illés, Tóth-Csabai, Máté 1-1

 

"
"
Cikkajánló

Nem volt kérdés – fölényes győzelmet arattunk Rómában

Női pólósaink kiválóan kezdték a Bajnokok Ligáját, hiszen 18–8-cal múlták felül a SIS Romát.

Egyből rangadóval indul a BL női csapatunknak

Az FTC-Telekom női pólósai a Bajnokok Ligája nyitányán a SIS Roma otthonában szerepelnek.

Hat Fradi-játékos a női válogatott keretében

Hat FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott sukorói edzőtáborába.

Erődemonstráció a Dunaújváros ellen

Fölényes 21–10-es győzelmet arattak az FTC női pólósai a bajnokság első rangadóján.

A szezon első rangadóján a Dunaújvárost fogadjuk

Az FTC-Telekom női pólósai a sima bajnokik után egy nagyobb tesztre készülnek a hatodik fordulóban.

Idegenbeli győzelemmel kezdtük meg a nagy menetelést

23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.

Rövid szünet után térnek vissza női pólósaink

Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.

Matajsz Márk: „Cél a BL-csoportelsőség!”

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin