2026. január 26.
„Extázisba esek, lehetetlen számolni a védéseket”
Neszmély bravúros védései is kellettek az olimpiai bajnok legyőzéséhez az Eb-nyitányon.

Az olimpiai bajnok spanyolok legyőzésével kezdte az Európa-bajnokságot az öt FTC-játékost soraiban tudó magyar női vízilabda-válogatott, amelynek egyik legjobbja Neszmély Boglárka volt. „Szenzációs teljesítményt nyújt a világesemények rangadóin!” – nem győzte dicsérni kapusunkat a meccs után Cseh Sándor szövetségi kapitány, ami érthető is. A 9-7-es sikerben ugyanis óriási szerepet vállalt saját nevelésű játékosunk, aki 23 lövésből 16-ot kivédett. Ez olyan mennyiségű hárítás, hogy a riporteri kérdésre ő maga sem tudta megsaccolni a statisztikáját.

„Fogalmam sincs, nem számolom, meg ilyenkor annyira extázisba esek, hogy tényleg lehetetlen számolni. Úgyhogy remélem, tíz fölött, mert mindig az a célom, hogy ha tíz fölött végzek, akkor jó eséllyel nyerünk. Úgyhogy mindig ez a tízes szám nekem a mérce” – nyilatkozta a rá jellemző visszafogottsággal Neszmély Boglárka, aki azt is elmondta, hogy minek volt köszönhető, hogy 7-5-ös hátrányból sorozatban négy góllal behúzták a meccset.

„Elkezdtünk bízni magunkban, és elkezdtük élvezni azt, hogy az Európa-bajnokságon vagyunk, szerintem ez történt. Úgyhogy türelmesek voltunk magunkkal legfőképpen, meg kellett szerintem érkeznünk ebbe a meccsbe. Ott volt a második negyedben két gól, amit azt gondolom, hogy meg kellett volna fognom. Fent és lent is voltunk, de nyilván nehéz egy ilyen erős csapattal kezdeni. Tényleg nehéz meccs volt, nagyon brusztos mérkőzésre számítottunk, de szerencsére össze tudtunk állni a negyedik negyedre” – zárta gondolatait a 22 éves kapus.

A spanyolok legyőzése után papíron két könnyebb mérkőzés vár a mieinkre, hiszen kedden – magyar idő szerint 14:45-től Románia ellen, majd csütörtökön 16:30-tól a házigazda Portugália ellen ugrik medencébe a magyar válogatott.

Fotó: MVLSZ / Kovács Anikó

NŐI VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG / FUNCHAL 2026

Csoportmérkőzés, 1. mérkőzés - 2026.01.26., hétfő, magyar idő szerint 18:00

Magyarország – Spanyolország 9–7 (2-2, 2-3, 1-2, 4-0)

Gólszerzőink: Szilágyi 2, Garda 2, Keszthelyi, Vályi, Dömsödi, Sümegi, Varró 1-1

"
"
Cikkajánló

Az UVSE elleni siker után: "Szépen építkezünk, de..."

Leimeter Dóra a szurkolókat külön is kiemelve értékelte a 16-9-es BL-győzelmet - VIDEÓ!

Egy lépésre vagyunk a Bajnokok Ligája Final Fourtól

A 16-9-es UVSE elleni győzelemmel az FTC-Telekom női pólósai előnyben a legjobb négybe kerülésért.

Megsérült Keszthelyi Rita

Az FTC-Telekom világklasszis vízilabdázója már elkezdte a rehabilitációt térdsérülése után.

Fradi-sas: "Szabad-e locsolni?"

Női pólósainkkal a húsvéti emlékekről beszélgettünk, aztán betoppant az első locsolkodó - VIDEÓ!

A Final Fourért az UVSE-t kell legyőzni a BL-ben

A bajnoki finálé már biztos női csapatunknak, az UVSE ellen szombaton a máltai Final Fourba jutás lesz a tét.

Négy FTC-játékos a női Világkupa-keretben

A bajnoki döntőbe jutó csapatunkból négy játékossal kezdi a Világkupa-felkészülést a válogatott.

Kiütéssel jutottunk be a bajnoki döntőbe

A címvédő FTC-Telekom női pólócsapata az Eger 17-8-as legyőzésével jutott be az OB I fináléjába.

A bajnoki döntőért játszanak női pólósaink

A fináléba jutásért a hazai győzelem után idegenben folytatja az FTC-Telekom az Eger ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin