
- Ha összegezni kellene 2025-öt, milyen érzésekkel vonultál el pihenni?
- Abszolút elégedett lehetek, ha visszatekintek erre az évre. Kettébontanám az egészet, és nem is januártól, hanem 2024 decemberétől nézem a folyamatot. Tavaly ilyenkor ugyanis a Magyar Kupa-döntő elvesztése miatt volt hiányérzet bennem, de nem törtek meg a lányok. Tavasszal bejutottunk a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában, és sikerült megnyerni a bajnokságot, ami azért is tekinthető különlegesebbnek, mert ez volt a szakág első bajnoki címe. A nyáron történtek erősítések a keretben, ezzel az új felállással pedig elhódítottuk a kupát, az OB I alapszakaszát hibátlanul nyertük meg, a BL-ben pedig ott vagyunk a csoport élén.

- Játékosként és most már vezetőedzőként is bajnoknak mondhatod magad a Ferencvárossal. Mennyire volt ez amolyan bakancslistás cél?
- Mindenféleképpen az volt, és hatalmas mérföldkő mindkét siker az életemben, ráadásul jubileumi évfordulón, 25 év különbséggel jött ez a második bajnoki cím. Hálás vagyok, hogy ennek a klubnak a kötelékébe tartozom, és megkaptam a bizalmat a vezetőségtől, hogy egy ilyen csapatot irányíthatok.
- Hogyan emlékszel vissza erre a mostani menetelésre? Mi volt szerinted a kulcsa annak, hogy több elvesztett döntő után révbe értetek?
- Bevallom, előtte féltettem a csapatot, mert két nappal a döntő előtt úgy repültünk haza Athénból, hogy két meccset elvesztettünk a Bajnokok Ligája Final Fourban. Nem mondanám a negyedik helyet rossz eredménynek, de nem tudtam pontosan, hogy mentálisan mennyire viseli meg a társaságot a két vereség. Ennek ellenére óriási teljesítményt raktak le a lányok, és emiatt is borzasztóan fontos volt a párharc első meccse, ami akkora erőt adott nekünk, hogy sorozatban háromszor is le tudtuk győzni az UVSE-t.
- Láthattuk a döntő végén, hogy óriási érzelmeket váltott ki belőled is ez a siker, ahol ordítva ugrotok be a népligeti medencébe. Emlékszel még azokra a pillanatokra?
- Egyfajta euforikus örömöt éreztem, és egyben megkönnyebbülést, ha lehet ilyet mondani. Bajnoki címet nyerni a Fradival, beugrani a vízbe, leírhatatlan érzés. 25 évvel ezelőtt nekem sikerült az edzőnket, Vad Lajost bedobni a medencébe ugyanitt, úgyhogy több szempontból különleges pillanatok voltak ezek.

- Alig több, mint két hete a Magyar Kupa-döntő végén is az FTC ünnepelhetett. Itt frissebbek az élmények, más volt ez a győzelem?
- Nyerni mindig jó érzés. Ez a trófea úgymond hiányzott a vitrinből, mert tavaly nem tudtuk elhódítani. Nem volt most sem elvárás a vezetőségtől, hogy győznünk kell, de mi tettük a vállunkra a terhet azzal, hogy elvártuk magunktól a sikert és hogy illene nyerni. Az elődöntő nagyon kiélezett mérkőzést hozott az UVSE-vel. Bár vezettek kettővel, nem törtek meg a lányok, összeszedték magukat és egymásért küzdve fordítottak zseniális teljesítménnyel. A fináléban pedig már extázisban játszottak, és ha simább is lett a vége, az ünneplés ugyanolyan édes volt, mint a bajnoki cím után.
- Említetted az athéni Final Fourt. Ad bármilyen hiányérzetet, hogy nem sikerült BL-éremmel hazajönni?
- Az elődöntőnek volt olyan szakasza, ahol ha jobban reagálunk, akkor döntőt játszhattunk volna és megvan a biztos érem, de utólag nincs csalódottság bennünk. A végső győztes Sant Andreu-val szemben maradtunk alul, a bronzmérkőzésen pedig átgázolt rajtunk a hazai Olympiakosz. Összességében azt gondolom, hogy újoncként nagy csoda lett volna az éremszerzés, viszont rengeteget tanultunk és a cél, hogy most újra eljussunk a legjobbak közé.

- Hogy láttad a csapatod teljesítményét és játékát az őszi szezonban? Megvan benne az a potenciál, hogy még magasabbra érjen?
- Minden téren előre léptünk, hiszen a keret magja egyben maradt, az összeszokottság mellettünk szól, emellett pedig jött három nagyon rutinos játékos. Fantasztikus csapatom van, amiért edzőként hálás vagyok, és hatalmas nagy megtiszteltetés nekem, hogy velük dolgozhatok. Amikor lemegyek az uszodába, nap mint nap arra gondolok, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen játékosokkal dolgozhatok, akiknek egytől egyik nagyon jó hozzáállása van. Remek sportolók és nagyon jó csapatemberek, és ez lehet az egyik legnagyobb erényünk. Biztos vagyok benne, hogy ez az együttes még nagyon sok szép élményt ad a klubnak és a szurkolóknak.

- Akkor leszek még konkrétabb: Cél lehet a Bajnokok Ligája megnyerése már ebben a szezonban is?
- Először jussunk el Máltára, de abszolút úgy gondolom, hogy ez a Fradi sokra hivatott. A klub mindent megteremtett, itt a legjobbak a feltételek, amiért sosem lehetünk elég hálásak. Nyilván vannak célok és elvárások, de ezek a játékosok szeretik a kihívást. A Ferencvárosban mindig a győzelem a cél, ugyanakkor nem szabad ennyire előre tekinteni. Legutóbb Athénban sem erről volt szó, hanem hogy győzzük le a Vouliagmenit, mert a csoportelsőség szempontjából kulcsfontosságú volt az a rangadó. Ez sikerült, most jön egy nagyobb szünet, a válogatottaknak Európa-bajnokság, aztán túl kell jutni a negyeddöntőn. Ezért is mondom, hogy lépésről lépésre kell haladni, mert több csapat is nagyon magas szinten van, ezért sosem egyszerű BL-t nyerni, de nyilván a titkos álmunk az.
A csoportelsőség megszerzéséért játszik a női vízilabda BL-ben az FTC-Telekom a német Spandau ellen.
Az FTC-Telekom női pólósai az Eger 17–8-as legyőzésével készülnek a bajnokság elődöntőjére.
19–6-os sikerrel folytatták tovább menetelésüket női pólósaink a bajnokság középszakaszában.
A bajnokságban már biztos elődöntős FTC-Telekom a kupadöntős riválisa ellen folytathatja menetelését.
Bombaformában női pólósaink, akik az UVSE után a BVSC-t is kiütötték 23-10-re.
Az UVSE kiütése után a BVSC otthonába látogat az FTC-Telekom az OB I középszakaszának harmadik fordulójában.
Fantasztikusan játszva, nagyszerű hangulatban nyertek 17-9-re női pólósaink az UVSE elleni bajnokin.
A BL-továbbjutás után nagy lépést tehetnek a bajnoki középszakasz első helye felé női pólósaink.