2025. április 20.
Ezüstérem a Világkupán – Plevritu nyert a görögökkel
Az FTC görög klasszisa győzelemre vezette válogatottját a fiatal magyar együttes ellen a Világkupa döntőjében.

Pénteken az olimpiai ezüstérmest 14–10-re, szombaton pedig az olimpiai bajnokot 10–8-ra győzte le a magyar női vízilabda-válogatott, így bejutott a Világkupa Szuperdöntőjének fináléjába. Az aranyéremért a görög válogatottal kellett megküzdeni, soraiban az FTC játékosával, Eleftheria Plevrituval. Habár Cseh Sándor szövetségi kapitány egy megfiatalított kerettel utazott Kínába, és a januári csoportkörben 14–10-re kikaptunk Görögországtól, a döntőbe vezető úton mutatott játékra alapozva bízhattunk egy újabb magyar győzelemben.

Gólerős első negyed

A görögök szerezték meg az első gólt, de nem engedtük, hogy a mérkőzés elején nagyobb előnyre tegyenek szert, amelyet a Fradi-nevelésű Neszmély Boglárka büntetővédésének is köszönhettünk. Ennek ellenére sok találat született az első negyedben (5-4). A második játékrészben a lendület mindkét oldalon alábbhagyott, és bár ellenfelünk csak egyszer talált be a magyar kapuba, több hiba is csúszott a támadásainkba, így nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel (6–4).

A tornán végig remekül játszó Vályi Vanda (Fotó: MVLSZ / Kovács Anikó)

A fiatal magyar csapat végig küzdött

Szükség volt a nagyszünetre és Cseh Sándor szavaira is. A Fradit erősítő Leimeter Dóra hatalmas bombája nyitotta meg a második félidőt (6-5). Innen sajnos riválisunk nagyobb fokozatra kapcsolt és tovább növelte a különbséget, annak ellenére, hogy Vályi Vanda, aki nem csak a Ferencvárosban, de a válogatottban is vezérszerepet tölt be, betalált (8-6). A harmadik negyed végére már öt gólra is ellépett ellenfelünk (12-7), így a szövetségi kapitány a hajrára kapust is cserélt, de mint később kiderült, nem Neszmély Boglárkán múlt a védekezés, aki a tornán végig remek kapusteljesítményt mutatott be, hiszen a helyére beállt Torma Luca sem tudta megfogni a görögök lövéseit. A magyar válogatott becsülettel küzdött végig, és a hátrányából faragni is tudott, de végül 13-9-re kikapott a Világkupa döntőjében.

EZÜSTÉRMES LETT A MAGYAR VÁLOGATOTT!

Fotó: MVLSZ / Kovács Anikó

GRATULÁLUNK A FIATAL MAGYAR NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTTNAK!

Cseh Zoltán szövetségi kapitány 15 fős keretében három FTC-játékos szerepelt, akik alaposan kivették a részüket a csengdui sikerből. A nemzeti együttes vezére volt Leimeter Dóra, Neszmély Boglárka és Vályi Vanda is.

Gratulálunk légiósainknak is: a holland Noa de Vries válogatottjával legyőzte Spanyolországot a bronzmérkőzésen, ezzel a dobogó harmadik fokára állhatott fel, míg a görög Eleftheria Plevritu aranyéremmel térhet vissza a Népligetbe.

NŐI VÍZILABDA VILÁGKUPA SZUPERDÖNTŐ

Kína, Chengdu

Döntő - 2025. április 20., vasárnap 10:15 (magyar idő szerint)

GÖRÖGORSZÁG – MAGYARORSZÁG 13-9 (5-4, 1-0, 6-3, 1-2)

Gólszerzőink: LEIMETER, VÁLYI, Baksa, Dobi, Faragó, Garda, Hajdú, Tiba 1-1

"
"
Cikkajánló

Leimeter Dóra: A célunk, hogy érmet szerezzünk

A Fradi női pólósai már Máltára hangolnak, ahol a BL Final Fourban újabb trófeáért harcolnak – VIDEÓ!

Világklasszisunk a divatban is diktálja a tempót

Ismerjék meg vízilabdázónk, Elefteria Plevritu különleges oldalát a ruhák és a fotózás világából - VIDEÓ!

Először védett címet az FTC-Telekom női csapata!

Pólósaink 19-8-ra nyerték meg a harmadik meccset a BVSC ellen, és szerezték meg a második bajnoki címüket.

Bombahír – Keszthelyi Rita játszik a vasárnapi döntőn

Az FTC-Telekom világklasszisa keményen edzett sérülése után, hogy játszhasson a szezon legfontosabb meccsein.

„Már csak egy győzelemre vagyunk a bajnoki címtől”

Kovács-Csatlósné Szilágyi Dorottya nyilatkozott a 16-11-re megnyert második bajnoki döntő után – INTERJÚ!

Újabb Fradi-siker, egy győzelemre van a bajnoki cím

A döntő második meccsén nehezebben nyert az FTC-Telekom női vízilabdacsapata, de közel került a címvédéshez.

Egy lépésre kerülhetünk a címvédéstől

A hazai győzelem után a BVSC-hez látogat az FTC-Telekom női pólócsapata a bajnoki döntő második meccsére.

Magabiztos győzelemmel kerültünk előnybe a döntőben

15-8-as BVSC elleni sikerrel kezdték az FTC-Telekom női pólósai a bajnoki finálét.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin