2019. június 30.
Ezüstéremmel hangoltunk a vb-re
Jól sikerült a magyar női vízilabda-válogatott főpróbája a dél-koreai világbajnokság előtt.

A nyári világbajnokság előtt két tornán is lemérhette erejét és felkészültségét a magyar női vízilabda-válogatott, ráadásul mindkétszer hazai közönség előtt tehette ezt meg. Kezdésként a Duna Arénában megrendezett Világliga Szuperdöntőn ugrott medencébe nemzeti együttesünk, amelynek azon a tornán nem nagyon volt jó mérkőzése. Két győzelemmel és négy vereséggel a hatodik helyen zártuk a Világligát, amely abból a szempontból csalódás volt, hogy a tavaszi Európa Kupán sokkal jobb játékot mutatva lettünk bronzérmesek.

Ezek után több hetes munka várt a válogatottra, amely a Diapolo-kupán mérhette fel, hogy hol is tart a világbajnoki felkészülésben. A keret tovább szűkült, aminek az áldozata lett az FTC kapusa Csehó-Kovácsné Kasó Orsolya, míg Tóth-Csabai Dóra bent maradt a válogatottban.

Diapolo-kupa, 1. nap:

A margitszigeti rangos nemzetközi tornát az Universiade válogatott ellen kezdtük, ez utóbbiban ráadásul négy Fradi játékos is helyet kapott. Kövesdi Vivien, Huszti Dóra, Gerendás Matilda és Gémes Alexa. (a képen balról jobbra)

Ezen a találkozón mindkét csapatnak a gyakorlás volt a fontos, míg az eredmény másodlagos volt. Az egyetemisták sokáig tartották a lépést a „nagyokkal”, akik nem tudták kihasználni az emberelőnyöket. Végül néhány játékos egyéni villanásának köszönhetően 10-5-re nyert a végig vezető nagyválogatott.

Eredmények:

Magyarország - Magyarország Universiade 10-5 (3-1, 2-1, 2-2, 3-1)

Gólszerzők: Keszthelyi 3, Tóth-Csabai 2, Horváth B., Gyöngyössy, Illés, Gurisatti, Szilágyi, ill. Garda 3, Brezovszki, Máté

További eredmény: Hollandia-Olaszország 10-8

Diapolo-kupa, 2 . nap:

A második napon jóval nehezebb feladat várt a vb-re készülő válogatottra, hiszen a 2016-os olimpián és a tavaszi Világligán is ezüstérmes olaszokkal néztek szembe. Védekezésben előre léptünk, a támadások viszont továbbra is döcögtek, míg a vendégek jól használták ki fórjaikat, így több ízben is vezettek két góllal. 6-6-nál és 7-7-nél is sikerült egyenlítenünk, de a végső szó sajnos nem a miénk volt, ezért szoros 8-7-es vereséget szenvedtünk. Az Universiade csapat hatalmas meglepetésre döntetlent játszott az Európa-bajnok hollandokkal, a két gólt is szerző Gerendás Matilda vezérletével.

Eredmények:

Magyarország - Olaszország 7-8 (1-2, 2-2, 1-2, 3-2)

Gólszerzők: Vályi 2, Gurisatti, Rybanska, Keszthelyi, Tóth-Csabai, Leimeter, ill. Queirolo 2, Bianconi 2, Tabani, Avegno, Palmieri, Marletta

Magyarország Universiade - Hollandia 9-9 (2-2, 2-0, 3-5, 2-2)

Gólszerzők: Gerendás 2, Brezovszki, Hertzka, Gémes, Garda, Huszti, Kuna, Máté, ill. van de Kraats 2, Voorvelt 2, Megens, Sevenich, Keuning, Sleeking, Koopman

Diapolo-kupa, 3. nap:

A záró napon nyújtotta a magyar csapat a legjobb teljesítményt és végig vezetve sikerült legyőzni Hollandiát. A mindössze 18 éves Magyari Alda parádézott a kapuban és végül 61%-os védési mutatóval zárt, úgy hogy még ötméterest is hárított. Centerünk Parkes Rebecca gólt csavart, Vályi Vanda remekelt, így többször is két találattal vezettünk. A vége izgalmas lett, de megtartottunk egyet az előnyünkből és 8-7-re nyerni tudtunk az Európa-bajnok ellen és sikerrel búcsúztunk a hazai közönségtől a vb előtt, hiszen ezüstérmes lett a magyar válogatott. A nápolyi Universiadére készülő együttesünk a félidőig 5-5-re állt az olaszokkal, de ezt követően nem tudta tartani a lépést és 14-8-ra kikapott. Kijelenthető, hogy a Diapolo-kupa nagyon jó felkészülésnek bizonyult mindkét magyar csapat számára, hiszen két nagyon erős válogatottal mérhette össze tudását a nyár fő eseménye előtt. Erre a teljesítményre lehet építeni.

Eredmények:

Magyarország - Hollandia 8-7 (2-1, 2-2, 2-2, 2-2)

Gólszerzők: Vályi 2, Parkes 2, Keszthelyi, Tóth-Csabai, Leimeter, Horváth B. ill. Megens 2, Joustra, van der Sloot, Rogge, Keuning, Koolhaas

Magyarország Universiade - Olaszország 8-14 (3-3, 2-2, 1-4, 2-5)

Gólszerzők: Garda 4, Gémes 2, Hertzka, Máté, ill. Bianconi 3, Garibotti 2, Avegno 2, Queirolo, Aiello, Picozzi, Emmolo, Chiappini, Galardi, Marletta

A Diapolo-kupa végeredménye:

1. Olaszország

2. Magyarország

3. Hollandia

4. Magyar Universiade-válogatott

Gratulálunk játékosainknak és sok sikert kívánunk a világbajnokságra és az Universiadére utazó magyar csapatnak.

"
"
Cikkajánló

Keszthelyi rekorder lett, a válogatott kikapott

A magyar női vízilabda-válogatott 12-11-re elvesztette a hollandok elleni felkészülési mérkőzést.

Végig vezetve vertük az Európa-bajnokokat

A magyar női vízilabda-válogatott 14-10-es sikerrel kezdte meg a Világkupa-döntőre való felkészülést.

Történelmi duplázás – két BL-érem, két nap alatt

Az FTC lett az első magyar klub, amely egy szezonon belül mindkét vízilabdacsapatával BL-érmet nyert.

„Nem cserélném el a csapatomat az Olympiakosszal.”

Kurucz-Gurisatti Gréta büszke volt az FTC-re az ötméteresekkel elvesztett BL-döntő után – VIDEÓ!

Ezüst lett női csapatunk első BL-érme

Női pólósaink vereséget szenvedtek az Olympiakosz ellen, így az ezüstérem jutott az FTC-Telekomnak.

Első BL-trófeájukat szerezhetik meg női pólósaink

Az Olympiakosz legyőzésével történelmi sikert érhet el a döntőben az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

„Próbáljuk az álmokat beteljesíteni” – BL-döntős az FTC

Az ötméterespárbajban megnyert kaotikus elődöntő után nehezen találták a szavakat női pólósaink – VIDEÓ!

Óriási siker – először BL-döntőben női pólósaink!

Drámai ötméterespárbaj után 15-14-re legyőztük a Sant Andreut, és bejutottunk a Bajnokok Ligája fináléjába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin