Az olimpiára készülő magyar női vízilabda-válogatott Athénban vett részt június utolsó hetében egy rangos nemzetközi tornán, a Thetis-kupán, ahol több olyan csapattal mérkőzött meg, amelyek szintén ott lesznek a párizsi ötkarikás játékokon.
Az első napon két meccset játszott nemzeti együttesünk. Délelőtt Ausztrália ellen nem kezdett jól a magyar csapat, hiszen ötgólos hátrányt kellett lefaragnia, de az FTC-Telekom klasszisa, Kurucz-Gurisatti Gréta vezérletével ez sikerült a harmadik negyedben. A hajrában azonban az ausztrálok jöttek ki jobban, így végül 12-11-re kikaptunk tőlük. A góljaink több mint felét FTC-játékos szerezte, Kurucz-Gurisatti háromszor, Vályi Vanda kétszer és Leimeter Dóra egyszer volt eredményes. A délutáni meccs - kissé meglepő módon - ismét szorosan alakult az olimpia házigazdája ellen. Az első félidő után sikerült két góllal ellépnünk, ezt a különbséget pedig meg tudtuk tartani a végéig, és így 9-7-re nyertünk Franciaország ellen.
A második napon már sokkal magabiztosabb teljesítményt nyújtott a Mihók Attila és Cseh Sándor duó csapata, amely erősen kezdett Kanada ellen, hiszen már a második negyedben többgólos előnyre tudtunk szert tenni, amelyet a mérkőzés végére csak tovább növeltünk és hiába szépítettek a kanadaiak, nagyarányú, 11-6-os győzelmet arattunk ellenük.
Az olimpiai felkészülési torna harmadik, egyben utolsó napján a házigazda görögökkel játszottunk egy nagyon kemény és szoros mérkőzést. Barátságos meccshez képest rengeteg volt a kiállítás és a durvaság, így piros lapot is többször mutattak fel a játékvezetők, akik igyekeztek megfékezni az indulatokat. A véres jelenetekkel is tarkított meccs utolsó játékrészére 6-6-os állással fordultak rá a csapatok, de Keszthelyi Rita vezérletével sikerült jól hajrázni, így Magyarország 10-8-ra legyőzte a házigazda Görögországot.
Az Thetis-kupán végül három győzelemmel és egy vereséggel, Ausztrália mögött második lett a magyar női vízilabda-válogatott, amely ezt követően a felkészülést az Egyesült Államokban folytatja és kétszer is megméretteti magát a nagy rivális olimpiai és világbajnoki címvédő amerikai válogatott ellen.
NŐI VÍZILABDA THETIS-KUPA: Hivatalos olimpiai felkészülési torna
Görögország, Athén
1. nap – 2024.06.28, péntek
Ausztrália – Magyarország | 12-11
Görögország – Franciaország | 9-7
Franciaország – Magyarország | 7-9
Görögország – Kanada | 15-13
2. nap – 2024.06.29., szombat
Ausztrália – Franciaország | 10-8
Kanada – Magyarország | 6-11
Franciaország – Kanada | 9-10
Görögország – Ausztrália 6-9
3. nap – 2024.06.30., szombat
Ausztrália – Kanada | 12-8
Görögország – Magyarország | 8-10
Spanyol, olasz és holland csapatokkal kell megküzdenie az FTC-Telekom Waterpolo női csapatának a főtáblán.
Az FTC-Telekom női csapata 9-8-ra legyőzte a Sant Andreut az utolsó selejtezőmérkőzésen.
12-11-re legyőzte olasz riválisát az FTC-Telekom női csapata a selejtező harmadik meccsén.
A négygólos Plevritu vezérletével 17-8-ra nyert az FTC-Telekom Waterpolo női csapata holland riválisa ellen.
Kurucz-Gurisatti Gréta vezérletével 10-6-ra nyert az FTC-Telekom női csapata a Panionios ellen.
Ismerjék meg női vízilabdacsapatunk két új légiósát, Eleftheria Plevritout és Valeria Palmierit – VIDEÓ!
Az FTC-Telekom vízilabdázója szerint nagy dolgokat érhetnek el a szezonban, ha megtalálják a harmóniát.
A szezon első felét biztosan kihagyó vízilabdázó hálás a klubjának, hogy támogatták döntésében.