A Világkupa Szuperdöntőjének első meccsén rögtön az egyik legkeményebb csata várt a négy FTC-játékossal felálló női vízilabda-válogatottunkra, amely nagy riválisával, a spanyolokkal nézett szembe a negyeddöntőben. Bár a januári Eb-n 9-7-es magyar siker született, most azonban végig az olimpiai bajnok akarata érvényesült.
MINDÖSSZE KÉTSZER VEZETTÜNK A NEGYEDDÖNTŐBEN
Próbálkozott becsülettel a nemzeti együttes, 4-3-nál Lendvay Zoé találatával először vezettünk is a mérkőzésen, de nem sokáig tudtuk őrizni az előnyt, mert Spanyolország a nagyszünet előtt még fordított. Cseh Sándor csapata folyamatosan egyenlíteni tudott, Neszmély Boglárkától is jöttek a bravúrok a kapuban, majd hat perccel a vége előtt Hajdú Kata ötméteresével 7-6 volt a magyaroknak! Több gólt azonban már nem tudtunk szerezni, akadozott a támadójátékunk. Vályi Vanda nagy lehetőségben hibázott, míg Keszthelyi Ritán érezhető volt, hogy térdsérülése után még nem tud annyit hozzátenni a játékhoz, amennyit korábban tudott. A hajrában az olimpiai bajnoki címvédő jobban használta ki a lehetőségeit és 8-7-re megnyerte a rangadót.
EB-DÖNTŐSÖK MECCSE A HELYOSZTÓN
Ezzel a vereséggel megszakadt a női válogatottunk nagy sorozata, hiszen a legutóbbi három tornán sikerült érmet szereznie, most azonban már biztosan üres kézzel jönnek haza a lányok, akik a folytatásban az 5. helyért küzdenek. Ezt se lesz könnyű megszerezni, hiszen a helyosztó első meccsén az oroszoktól kikapó Eb-címvédő Hollandia lesz az ellenfél csütörtökön, magyar idő szerint 5:15-től.
VILÁGKUPA SZUPERDÖNTŐ SYDNEY 2026 – NŐI VÍZILABDA TORNA
Negyeddöntő, 2026. július 22., szerda 12:15 (magyar idő szerint)
SPANYOLORSZÁG – MAGYARORSZÁG 8-7 (2-2, 3-2, 1-2, 2-1)
Gólszerzőink: Hajdú 3, Tiba 2, Lendvay, Garda 1-1
Női vízilabda-csapatunk 26-6-os Szentes elleni győzelemmel indult a címvédés felé.
A címvédő FTC-Telekom női pólósai idegenbe utaznak, hogy megkezdjék a bajnokságot.
A FTC-Telekom női pólósai 14-9-re győzték le felkészülési mérkőzésen a nagy rivális UVSE-t.
Az U18-as leány válogatott 8-7-es vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól, így negyedik lett a vb-n.
13-10-es vereséget szenvedett az U18-as leány pólóválogatott az elődöntőben.
A két FTC-játékost soraiban tudó pólóválogatott éremesélyese a Kanári-szigeteken rendezett tornának.
Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.
A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.