2019. július 22.
Fantasztikus! Elődöntőben női pólósaink
Nagyszerű védekezéssel legyőzte az olaszokat és bejutott a vb elődöntőjébe a magyar női válogatott.

Megismételte magát a történelem! Ahogy most a világbajnokságon, úgy egy nap híján egy évvel ezelőtt az Európa-bajnokságon is Olaszország ellen játszott negyeddöntőt a magyar női vízilabda-válogatott, amely fordított és 10-9-re nyert. Akkor nekünk kellett az eredmény után futni, most azonban pazarul kezdtünk és mi diktáltuk a tempót.

Pazarul sikerült a formaidőzítés, hiszen a magyarok az eddigi legfontosabb meccsükön nyújtották a legjobb teljesítményt. Az első negyedben már 4-2-re vezettek, úgy hogy többször is emberhátrányban kellett védenie Gangl Edinának. A folytatásban 5-3-ig tudtuk tartani az előnyünket, ám a nagyszünet után beleerősítettek az olaszok és 5-5-re felzárkóztak. Bíró Attila tanítványai azonban végig kontrollálták a találkozót, akkor is, amikor a legjobb játékos, Keszthelyi Rita hosszú percekre a kispadra kényszerült második kiállítása után. Az utolsó játékrészt 6-5-ről kezdték a felek, de az olimpiai ezüstérmes ismét egyenlített (6-6). A Leimeter Dóra szerezte a hetedik találatunkat, amely mint később kiderült, a győztes gól volt, hiszen Gangl Edina kétszer is óriásit védett a hajrában. Csodálatosan védekezett a magyar csapat, amely a hátralévő időben nem engedte betalálni az olaszokat, így végig vezetve, remek csapatmunkának köszönhetően megnyertük a negyeddöntőt 7-6-ra és bejutottunk a legjobb négy közé!

Ezzel már felülmúltuk a 2015-ös és a 2017-es vb-szereplésünket, mivel Kazanyban kilencedik, míg Budapesten az 5. helyen végzett nemzeti együttesünk. Legutóbb a 2013-as barcelonai világbajnokságon szereztünk bronzérmet.

A magyar csapat ellenfele az elődöntőben szerdán 11:30-tól az a spanyol válogatott lesz, amely 12-8-re legyőzte Hollandiát. A négy között van még Egyesült Államok, amely könnyedén, 15-5-re nyert a görögök ellen, illetve az ausztrálok, akik 9-7-re múlták felül Oroszországot.

Botítókép: MTI/Kovács Tamás

18. FINA VILÁGBAJNOKSÁG, KVANGDZSU

NŐI VÍZILABDA, Negyeddöntő

Olaszország – Magyarország 6–7 (2–4, 2–1, 1–1, 1–1)

Gólszerzőink: Gurisatti 2, Leimeter 2, Illés, Keszthelyi, Szilágyi 1-1

 

Az elődöntő programja:

Július 24., szerda

10:00 Egyesült Államok - Ausztrália
11:30 Spanyolország - Magyarország

"
"
Cikkajánló

Nokedli, összhang, olimpia

Három Fradi-pólós is részt vett a magyar női válogatott háromhetes bentlakásos edzőtáborában.

10-9, 10-9 – Mit hoz majd a harmadik FTC-Eger meccs?

Szombat délután már zárt kapus lesz az FTC-Eger női vízilabda bajnoki a Népligeti uszodában.

Szörnyű rajt után jött a Fradi-henger

Négygólos hátrányból felállva győzött 15-9-re az FTC-Telekom Waterpolo női csapata Szentesen.

Célegyenesbe fordul a női bajnokság

Szerda este Szentesen vendégeskedik az FTC-Telekom Waterpolo női csapata, amely a döntőért küzd.

Új időpontok a női bajnokságban

Az olimpiai selejtezőtorna csúsztatása miatt változtatni kellett a női vízilabda ob I menetrendjén is.

Remek siker az olimpiai selejtező előtt

Európa-bajnoki bronzérmes válogatottunk magabiztos győzelmet aratott a szentesi Világliga selejtezőn.

Így juthatunk ki a tokiói olimpiára

Elkészült a női vízilabda olimpiai selejtezőtorna programja! Válogatottunknak döntőbe kell jutnia a kvótához.

Győzelem fiatalokkal a fedélzeten

Sorozatban negyedik bajnoki sikerét aratta az FTC-Telekom Waterpolo női csapata, amely újoncot avatott.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most