Szombaton hazai medencében fogadtuk a BVSC-t a MOL női vízilabda OB I alapszakaszának utolsó fordulójában, amely részünkről már abszolút tét nélküli volt. Ellenfelünk egy kemény időszak után érkezett a Népligetbe, hiszen a héten a bajnokságban kikapott az UVSE ellen, illetve a múlt héten a női Euro Kupa Final Fourban negyedik helyen végeztek a zuglóiak mindkét meccsüket elveszítve. Ezzel szemben Gerendás György csapata három könnyedebb győzelemmel fordult rá az alapszakasz zárására. Már készülve a bajnoki elődöntőre, az FTC magas fokozaton indította a mérkőzést, és 3-0-s előnyt alakított ki, azonban a vendégek felszívták magukat, és a második negyed elejére a háromgólos hátrányukat egyre csökkentették (4-3). Azonban a zöld-fehérek nem adták magukat olyan könnyen. A remek támadójátéknak és Kurucz-Gurisatti Gréta blokk-sorozatának köszönhetően ismét növelni tudtuk előnyünket (6-3), majd pedig Pőcze Panna második találatával 7-4-es állással fordultunk rá a második félidőre.
A harmadik negyedben sem hagytuk, hogy a zuglóiak felzárkózzanak Máté Zsuzsanna, Leimeter Dóra, Tóth-Csabai Dóra és Kurucz-Gurisatti fantasztikus góljával csak tovább növeltük előnyünket, amelyen csak szépíteni tudott a BVSC, és így ötgólos különbséggel kezdhettük meg az utolsó játékrészt (12-7). Gerendás György lányai remekül védekeztek, és tovább növelve a különbséget hosszú ideig nem engedték, hogy az ellenfél gólhoz jusson (15-7), majd Farkas Tamara fantasztikus csavargóljával 16-9-re megnyertük a meccset.
Ezzel a második helyen végeztünk a tabellán az UVSE mögött, és készülhetünk a jövő héten kezdődő rájátszásra. A két győzelemig tartó bajnoki elődöntő első felvonását április 24-én, szerdán este 20 órától játszuk majd a Népligeti Uszodában, ahol a Dunaújváros lesz az ellenfelünk.
MOL NŐI VÍZILABDA OB I
Alapszakasz, 18. forduló – 2024. április 20., szombat 16:00
Budapest, FTC-MVM Sportközpont, Népligeti Uszoda
FTC-TELEKOM - BVSC-Zugló 16-9 (4-2, 3-2, 5-3, 4-2)
Gólszerzőink: Kurucz-Gurisatti 4, Farkas 3, Leimeter 3, Pőcze 2, Vályi 2, Máté, Tóth-Csabai 1-1
A Magyar Kupa négyes döntője előtt idegenben győzte le a Spandaut az FTC-Telekom 21-8-ra a BL-ben.
Magabiztos, 12-7-es bajnoki győzelemmel hangoltak női pólósaink a Magyar Kupa-elődöntőre az UVSE ellen.
A november 25-i UVSE-FTC bajnoki póló-rangadó a Magyar Kupa-elődöntő felvezetése is lesz a riválisok között.
16-11-re győzött és hét forduló után továbbra is hibátlan a bajnokságban az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.
Szerda este nehéz bajnoki rangadóval kezdi a meccsdömpinget az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.
Látványos játékkal 17-14-re nyerték meg második meccsüket a Bajnokok Ligájában női pólósaink Rapallóban.
A Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában a Rapallo ellen játszanak női pólósaink.
15-11-re nyertek a BVSC ellen az FTC-Telekom női pólósai, akik remek formában utaznak a szombati BL-meccsre.