2021. november 21.
Fölényes győzelem és továbbjutás
Utolsó selejtezőjén hamar döntésre vitte a dolgot a női csapatunk, és továbbjutott az Euroligában.

Aligha lehetett kérdés, hogy az első négy fordulóban vesztes – ráadásul ötnél többet sosem lövő, húsznál kevesebbet sosem kapó – Sirens Malta ellen nyerni fog a női csapatunk Rómában, az Euroliga-selejtező B-csoportjában, és nem is kellett csalatkoznunk: sima, 28–2-es győzelem lett a vége, amivel immár hivatalos, hogy a lányaink tovább is jutottak.

Ez a meccs tehát gyorsan eldőlt: négy perc alatt lőtt a csapat négyet, majd kapott ugyan egy találatot – de aztán legközelebb a negyedik negyed közepén, és többet nem is!

Bizony, kettő darab kapott góllal hozta a meccset Gerendás György együttese, ez pedig holtversenyben a legjobb vonatkozó mutató a máltaiak ellen.

Ráadásul a mieink is simán átlépték 20 lőtt gólos határt, az egyéni gólversenyt pedig Kuna Szonja nyerte héttel, Dömsödi Dalma négyig jutott, négyen is tripláztak és gyakorlatilag mindenki betalált legalább egyszer.

Szóval, fölényes sikerrel zárta a női csapatunk a négynapos, ötmeccses túrát Rómában, és a legfontosabb, hogy továbbjutással!

 

NŐI EUROLIGA-SELEJTEZŐ, B-CSOPORT
FTC-Telekom–Sirens Malta (máltai) 28–2 (6–1, 9–0, 4–0, 9–1)
Gólok: Kuna 7, Dömsödi 4, Koopman 3, Kövesdi 3, Pőcze 3, Vályi 3, Regős 2, Illés 1, Máté 1, Petik 1

"
"
Cikkajánló

Nem volt kérdés – fölényes győzelmet arattunk Rómában

Női pólósaink kiválóan kezdték a Bajnokok Ligáját, hiszen 18–8-cal múlták felül a SIS Romát.

Egyből rangadóval indul a BL női csapatunknak

Az FTC-Telekom női pólósai a Bajnokok Ligája nyitányán a SIS Roma otthonában szerepelnek.

Hat Fradi-játékos a női válogatott keretében

Hat FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott sukorói edzőtáborába.

Erődemonstráció a Dunaújváros ellen

Fölényes 21–10-es győzelmet arattak az FTC női pólósai a bajnokság első rangadóján.

A szezon első rangadóján a Dunaújvárost fogadjuk

Az FTC-Telekom női pólósai a sima bajnokik után egy nagyobb tesztre készülnek a hatodik fordulóban.

Idegenbeli győzelemmel kezdtük meg a nagy menetelést

23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.

Rövid szünet után térnek vissza női pólósaink

Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.

Matajsz Márk: „Cél a BL-csoportelsőség!”

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin