2021. február 7.
Fradi-fieszta a Mediterrani ellen
Vályi Vandáék váratlanul nagy verésben részesítették spanyol ellenfelüket, és megőrizték a harmadik helyet.

Női vízilabdacsapatuk szombaton megszerezte a szakosztály történetének első Euroliga-sikerét a veronai selejtezőtornán, a mai zárómérkőzésen, a spanyol CE Mediterrni ellen ezt próbálta megduplázni.

A szombat esti mérkőzésen bordasérülést szenvedő Valentin Kamilla nem tudta vállalni a játékot, a szintén a bordáját fájlaló Illés Anna viszont igen.

A találkozó spanyol momentummal indult, de a tegnap estével elletétben gyorsabban felvette a ritmust csapatunk, ezt igazolva sorrendben Jenei Kata, Kuna Szonja, valamint Vályi Vanda volt eredményes (3-1). A spanyol bajnokságban még veretlen ellenfél azonban Clara Espar Llaquet duplájával egyenlített (3-3 a negyed vége).

A második negyed ellentmondást nem tűrő támadóvízilabdát hozott, amiből az úszógyorsasággal többször előnyös lövőhelyzetet kialakító és harciasabb Fradi kerekedett felül. Jenei Kata második góljával 4-3-a vezettünk, majd Kunka Szonja értékesített egy emberelőnyt, Illés Anna pedig egy ötméterest, így 6-4 volt ide.

Sajnos ezt követően két akciónál is pechesek voltunk, kisebb megingásainkat Espar Llaquet két gyors góllal büntette (6-6). A szünet előtti utolsó két percben azonban ismét a mi lányaink felé billent a mérleg nyelve: először Jenei megszerezte harmadik találatát, majd Illés Anna szerzett pazar akciógólt (8-6).

A harmadik negyed háromperces gólcsendjét Vályi Vanda törte meg, aki megúszásból és ejtésből is betalált, ráadásul két gólja között Muzsay Fanni is eredményes volt, így már öt gólra hízott az előnyünk (11-6).

Ez a zöld-fehér periódus (4-0-ra nyertük a negyedet) teljesen megtörte a spanyolok ellenállását, ellenfelünk helyzetét Kuna Szonja újabb találata végképp nehézzé tette.

Az utolsó negyedet tehát hatgólos fórból kezdhettük, ami lehetőséget adott a türelmes játékra. A lányoknak még azt sem róhatta el senki, hogy ilyen előny birtokában olykor lankadt a figyelmük, lazább volt a koncentráció: Kövesdi Viven góljára hárommal válaszolt a Mediterrani (13-9).

A mérkőzés hátralévő percei alatt Tóth-Csabai Dóra is feliratkozott a gólszerzők közé, majd Illés Anna is megszerezte harmadik találatát (15-10). Majd a vége előtt fél perccel Tóth-Csabai igencsak távolról lőtte ki a kapu bal felső sarkát, megadva ezzel a végső kegyelemdöfést a három Európa-bajnokkal felálló spanyoloknak.

A 16-11-es siker azt eredményezte, hogy 6 ponttal Béres Gergely csapata a B-csoport 3. helyén végzett, és büszkén hagyhatja el Veronát.  A negyedöntőbe jutás ugyan nem jött össze, de a tornán mutatott játék sokatmondó lehet a jövőre nézve.

Női vízilabda, Euroliga-selejtező, Verona
FTC-Telekom Waterpolo-CE Mediterrani 16-11 (3-3, 5-3, 4-0, 4-5)
Gólszerzőink: Vályi, Kuna, Jenei, Illés 3-3, Tóth-Csabai 2, Muzsnay, Kövesdi 1-1

"
"
Cikkajánló

Nem volt kérdés – fölényes győzelmet arattunk Rómában

Női pólósaink kiválóan kezdték a Bajnokok Ligáját, hiszen 18–8-cal múlták felül a SIS Romát.

Egyből rangadóval indul a BL női csapatunknak

Az FTC-Telekom női pólósai a Bajnokok Ligája nyitányán a SIS Roma otthonában szerepelnek.

Hat Fradi-játékos a női válogatott keretében

Hat FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott sukorói edzőtáborába.

Erődemonstráció a Dunaújváros ellen

Fölényes 21–10-es győzelmet arattak az FTC női pólósai a bajnokság első rangadóján.

A szezon első rangadóján a Dunaújvárost fogadjuk

Az FTC-Telekom női pólósai a sima bajnokik után egy nagyobb tesztre készülnek a hatodik fordulóban.

Idegenbeli győzelemmel kezdtük meg a nagy menetelést

23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.

Rövid szünet után térnek vissza női pólósaink

Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.

Matajsz Márk: „Cél a BL-csoportelsőség!”

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin