
Nem számítva a koronavírus-járvány miatt eltörölt tavalyi szezont, zsinórban harmadszor rendeztek BVSC-FTC csatát a női vízilabda bajnokság bronzérméért. Az alapszakaszban ezúttal is megelőztek minket a zuglóiak, hiszen ősszel 12-8-ra kikaptunk idegenben, múlt héten pedig 9-9-es döntetlen született a Népligetben. Ott azonban szinte végig vezettünk, ezért joggal bízhattunk benne, hogy ezúttal felül tudunk kerekedni riválisunkon.
A Szőnyi úton alaposan be is kezdett a Ferencváros, amely Vályi Vanda góljaival 2-0-s előnybe került. Innen kiegyenlített a BVSC és a második negyedben 4-3-nál át is vette a vezetést. Csapatunk azonban elképesztő rohamot bemutatva zsinórban lőtt négyet a hazaiaknak! Tóth-Csabai, Máté, Kövesdi és Petik góljaival már 7-4 volt az FTC-nek a harmadik játékrész végéhez közeledve. Egy újabb Fradi-gól talán végleg eldöntötte volna a mérkőzést, de a válogatott egyik erőssége Leimeter Dóra visszahozta a BVSC reményeit és két villanásával ismét szorossá tette a meccset az utolsó játékrészre (6-7). Négy és fél perccel a vége előtt sajnos teljesen elfogyott az előnyünk (7-7). Ekkor jóformán kezdődött minden elölről, de hiába volt hátra fél negyednyi idő, egyik csapat sem tudta kihasználni lehetőségeit és több gól már nem esett, így döntetlennel ért véget rendes játékidő. Jöhettek az ötméteresek!
Az első sorozatban máris előnybe kerültünk, hiszen Vályi Vanda értékesítette a büntetőt, míg a másik oldalon hibázott Farkas Tamara. Ezek után Tóth-Csabai és Gémes is belőtte saját ötméteresét, majd egyenlített a BVSC, hiszen Máté Zsuzsanna rontott, amit a hazaiak kihasználtak. A negyedik és az ötödik sorozatban mindenki értékesítette a büntetőjét, így újra az első lövőkön volt a sor. A meccs legjobbja, Vályi Vanda másodszor is magabiztos volt, míg Csehó-Kovácsné Orsolya védeni tudott a túloldalon, így megnyerte a meccset az FTC! Ezzel idegenben kerültünk előnybe a két győzelemig tartó bronzcsatában.
Izgalmas folytatásra számíthatunk! A párharc következő meccsét április 21-én, szerdán rendezik 12 órától a Népligetben, ahonnan ismét élő közvetítéssel jelentkezünk a Fradi Média YouTube csatornáján.
E.ON NŐI VÍZILABDA OB I
I. Bronzmérkőzés
2021.04.17., szombat
Budapest, BVSC Laky Károly Uszoda
BVSC-ZUGLÓ – FTC-TELEKOM WATERPOLO 11-12 (1-2, 3-2, 2-3, 1-0) – ötméteresekkel 4-5
Gólszerzőink: Vályi 4, Tóth-Csabi 3, Petik, Kövesdi, Máté, Illés, Kuna 1-1
A két győzelemig tartó párharc állása 1-0 az FTC javára.
Fantasztikusan játszva, nagyszerű hangulatban nyertek 17-9-re női pólósaink az UVSE elleni bajnokin.
A BL-továbbjutás után nagy lépést tehetnek a bajnoki középszakasz első helye felé női pólósaink.
Látványos játékkal nyertek női pólósaink 16-13-ra a Rapallo ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében.
A Magyar Kupa-győztes női pólósaink a Rapallo ellen már kiharcolhatják a továbbjutást a BL-ben.
A fiatalokkal tűzdelt csapat 25-8-as győzelmet aratott a III. Kerület ellen a bajnokságban.
A III. kerületi TVE ellen indítja az évet a fiatalokkal teletűzdelt FTC-Telekom a Népligetben.
Köszöntötték az öt FTC-játékossal Eb-ezüstérmet nyerő magyar női vízilabda-válogatottat.
Ötméterespárbajban maradt alul a hollandok ellen és lett Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott.