
Míg az olimpiára készülő felnőtt férfi vízilabda-válogatott a BENU-kupán szerepelt, addig az U15-ös leány nemzeti csapat a Szentesen megrendezett Európa-bajnokságon játszott, soraiban a ferencvárosi Gulyás-Oldal Emmával.
A magyarok kiválóan kezdték a tornát, mindhárom csoportmérkőzésüket megnyerték, miután Horvátországot 17-8-ra, Görögországot 10-6-ra, Ororszországot pedig 15-8-ra győzték le. A torna egyik esélyeséhez méltón a legjobb nyolc között Hollandia ellen 12-3-ra nyert Sike József csapata.
Az elődöntőben ismét a görögök következtek, de magyarok ismét remekeltek és 11-5-ös sikerükkel bejutottak a fináléba. Ott a csoportban szintén leyőzött oroszok vártak a mieinkre, ezúttal viszont sokkal nehezebb meccset játszottak a felek.
Az első negyedben Oroszország vezetett, de a második nyolc percben egy gólra felzárkóztunk. A harmadik negyed sikerült a legjobban, hiszen 4-2-re megnyertük a játékrészt, az előny pedig kitartott a végéig, így 7-6-os győzelmünkkel Európa-bajnoki címet ünnepelhettünk.
A 2007. március 12-én született és az FTC serdülő együttesében szereplő Gulyás-Oldal Emma a torna során a horvátok elleni csoportmeccsen és a hollandok elleni negyeddöntőben játszott a magyar csapatban.
A siker többek között azért is bír nagy jelentőséggel, mert a magyar női vízilabdasport 23 év után nyert ismét aranyérmet utánpótlás világversenyen.
(Nagy fotó: Vidovics Ferenc/Szentesi Mozaik)
Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.
A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.
Az U16-os vb negyedik helye és az FTC fiataljainak fejlődése is igazolja az elvégzett munkát.
Kilenc magyar játékosunk hosszabbított szerződést, így a női csapat magja az olimpiáig biztosan együtt marad.
A Petrovics Mátyás vezette pólóválogatott ötméteresek után veszítette el a bronzcsatát Hollandia ellen.
Nem tudták legyőzni az U16-os világbajnokság elődöntőjében a görögöket a magyar lányok.
A magyar női pólóválogatott 12-8-as Kína elleni győzelemmel zárta a Sydneyben rendezett tornát.
A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.