Kétség kívül az FTC-UVSE párharc volt az idei szezon legnagyobb csatája a magyar női vízilabdában. A két csapat minden fronton találkozott egymással: decemberben a Magyar Kupa sorsa dőlt el a két gárda között a javunkra, majd az összes soron következő derbit csapatunk nyerte az OB I-ben és a nemzetközi kupaporond csoportmeccsei során egyaránt. Ez a lendület március végéig tartott, ez a hónap ugyanis három Fradi-UVSE összecsapást is tartogatott. A bajnoki visszavágóval kezdett Gerendás György alakulata, ahol egy kétgólos győzelemmel hangolódhattunk az egy hét múlva esedékes Euro Kupa-fináléra. Hét nap múlva is sikerült nyernünk a Hajósban 9-8-ra, amivel már zsinórban az ötödik győzelmünket arattuk Benczur Mártonék felett, ám a hazai visszavágón fordított az UVSE, így ezüstéremmel zártuk az Euro Kupa menetelésünket.
Jelenleg egy arany és egy ezüstérem lóg mindkét csapat vitrinjében az idei szezonban egymás ellen megszerzett medálok között, ezúttal pedig kiderül, hogy a bronzéremmel ki zárhatja a sormintát. Mindkét félnek szokatlan tényezővel kell megbirkóznia, hiszen talán mindenki ezt a két együttest várta a bajnoki döntőbe, ezzel szemben viszont a Ferencváros és az UVSE is alulmaradt saját elődöntőjében, így tehát két csalódott együttes csap össze ezúttal. Talán nekünk lehet keserűbb a szájízünk, hiszen az Eger elleni párharcot győzelemmel kezdtük, majd onnan fordítottak a hevesiek és győztek le minket először hazai pályán, majd a Népligetben is. Az UVSE vasárnap óta készülhet a bronzcsatára, ugyanis Magyari Aldáék két vereséggel estek el a címvédés lehetőségétől a Dunaújvárossal szemben.
A párharcot ezúttal is otthon kezdjük szombaton, majd jövőhét szerdán a Hajósban is vízbe ugrunk, ahol eddig hibátlan mérleggel rendelkezünk az idényben. Ha az Eger elleni párharchoz hasonlóan nem születik döntés két meccs után, úgy május 20-án a Népligetben zárjuk a szezont, reméljük éremmel a nyakunkban.
E.ON NŐI VÍZILABDA OB I
Bronzmérkőzés, 1. mérkőzés, 2023.05.12., péntek, 19.45
FTC-MVM Népligeti Sportközpont
FTC-TELEKOM WATERPOLO – UVSE
Jegyek: 2000 Ft
Élő közvetítés: FradiMédia YouTube csatornája
A magyar bajnok és a legutóbbi BL-ezüstérmes lesz női pólósaink csoportellenfele a Bajnokok Ligája-főtáblán.
A címvédő FTC-Telekom női vízilabdacsapata a magyar bajnok Egerrel küzd meg a négyes döntőbe jutásért.
Női vízilabdacsapatunk játékosa szerint a csapatnak elsősorban védekezésben kell fejlődnie - VIDEÓ
Az FTC-Telekom Waterpolo női csapata csoportharmadikként jutott tovább a legjobb 16 mezőnyébe.
Az FTC-Telekom Waterpolo női csapata a Spandau ellen zárja a BL-selejtezőt, a továbbjutás a tét.
Az FTC-Telekom Waterpolo női csapatának vasárnap győznie kell a Spandau ellen, a főtáblára kerülésért.
Az FTC-Telekom Waterpolo női csapata szoros csatában maradt alul a görög Alimosszal szemben.
A selejtezőcsoport négy meccséből az elsőt 17-8-ra nyerte meg női vízilabdacsapatunk a Hajósban.