2022. február 26.
Gyönyörű győzelem a BVSC ellen!
Az őszi pontvesztést bravúros sikerrel viszonozták a lányok a Szőnyi úton.

Amilyen vérfagyasztóan ért véget az őszi rangadónk, amikor kettő másodperccel a vége előtt egyenlített a BVSC, olyan vérfagyasztóan kezdődött ez a mostani, hiszen fél negyed alatt megléptek a vasutasok kettővel.

Nyilván akkor sem lehettünk nyugodtak, amikor ugyanezt a távolságot tartva 4–2 volt az állás oda – onnantól viszont feltörtek a lányaink, hiszen félidőben már 4–6-ot mutatott az eredményjelző!

Nagyot játszottak a rutinos embereink, hiszen Illés Anna fontos és sok találatot szerzett – például ő törte meg a jeget az elején –, Tóth-Csabai Dóra csapatkapitányhoz méltóan felzárkózott mellé, Máté Zsuzsanna bekkben és centerben is rengeteget dolgozott, amihez társult, hogy Neszmély Boglárka kétharmados hatékonysággal védett.

Ebből lett az, hogy a csodálatos második negyedre alapozva a mérkőzés háromnegyedét a mieink uralták, onnantól végig vezetve megnyerték a meccset, amivel viszonozták az idénybeli egyetlen pontvesztésüket.

Gerendás György csapata ezzel nemcsak, hogy továbbra is az egyetlen veretlen együttes a mezőnyben, de a legjobb pontátlaggal is bír, és csak azért nem vezeti a táblázatot, mert kevesebb meccset játszott.

Jövő héten a Győr elleni bajnoki következik, utána viszont a Dunaújváros és UVSE elleni szuperrangadók…

E.ON NŐI OB I, 14. FORDULÓ
BVSC–FTC-Telekom Waterpolo 8–9 (4–3, 0–3, 2–2, 2–1)
Gólok: Illés 3, Máté 2, Tóth-Csabai 2, Kövesdi 1, Vályi 1

"
"
Cikkajánló

Nehéz csoportban női pólósaink – sorsoltak a BL-ben

Az FTC-Telekom két olasz és egy spanyol csapattal került egy kvartettbe a Bajnokok Ligájában.

Öt FTC-játékossal készül a női vízilabda-válogatott

Ismét öt FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott következő összetartására.

Elsöprő győzelem az előző idény negyedikje ellen

Lehengerlő első negyedet produkálva, 25-4-re nyertek Egerben női pólósaink az előrehozott bajnokin.

Leimeter Dóra a rehabilitációjáról mesélt

Leimeter Dóra sikeres vállműtét után a felépüléséről nyilatkozott a Fradi Tv stábjának - VIDEÓ!

Női pólósaink Egerben zárják a szeptembert

A címvédő FTC-Telekom régi nagy riválisa otthonába utazik egy előrehozott bajnoki mérkőzésre.

Erős kezdéssel és végjátékkal húztuk be a bajnokit

19-10-es győzelmet arattak az FTC-Telekom női pólósai a Szeged ellen a Népligetben.

Öt Fradi-játékos a válogatott villámedzőtáborában

Az FTC-Telekom női csapatából öt játékost is behívott Cseh Sándor az októberi összetartásra.

A görögországi edzőtábor után jöhet a Szeged

Női vízilabdázóink sűrű menetrendjében ezúttal egy népligeti bajnoki szerepel.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin