Nehezebb találkozónak indult ez, mint az áprilisi mérkőzés a Világkupán, de nehéz is lett volna a szintén nagyon jó erőt képviselő olaszok ellen megismételni a 13-3-as győzelmet. Négy FTC-játékosnak szavazott bizalmat Bíró Attila: Gurisatti Gréta, Dömsödi Dalma, Pőcze Panna és Vályi Vanda kapott helyet a meccskeretben, Máté Zsuzsanna, Leimeter Dóra és Neszmély Boglárka ezúttal a lelátóról követték a mérkőzést.
A vezetést ugyan a magyar csapat szerezte meg, de ezután elléptek az olaszok. 4-1 re vezettek a taljánok tízpercnyi játék után. Ezután kezdte meg Bíró Attila gárdája a felzárkózást, a félidőben 5-3 volt az eredmény. A térfélcsere közben a magyar női válogatott két frissen visszavonult kiválóságát, dr. Szücs Gabriellát, és az FTC-vel a női szakág első trófeáját megnyerő Simon-Illés Annát búcsúztatta Madaras Norbert, az MVLSZ elnöke.
Talán a két hölgyért is játszott a csapat a második félidőben, hiszen először egy gólra zárkózott a magyar válogatott, majd Gurisatti Gréta egyenlített, amikor felrobbant a Hajós Alfréd Uszoda, ahová szép számmal érkeztek szurkolok és nézők egyaránt (5-5), de a vezetést nem adta könnyen az ellenfél, 7-7-ig mi szaladtunk az eredmény után.
A Fradi sportolói okozták a legnagyobb ovációt vasárnap este a Margitszigeten, Pőcze Panna szerezte meg a vezetést, miután a kapufánál magasodva kapta a labdát és vágta be a hosszúba. Majd egy zöld-fehér összjáték következett: Pőcze Gurisattinak, ő pedig Vályi Vandának továbbította a labdát, aki nem dédelgette sokáig a labdát és gólt szerzett (9-7). Pőcze folytatta jó formáját, és már a második találatát szerezte meg a Dömsödi Dalma által kiharcolt emberelőnyből. A találkozót két újabb hazai találat zárta, ezzel beállítva a 12-7-es végeredményt.
VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
2023.06.11., vasárnap
Hajós Alfréd Sportuszoda
MAGYARORSZÁG - OLASZORSZÁG 12-7 (1-2, 2-3, 4-2, 5-0)
Gólszerzők: Pőcze 2, Hajdú 2, Keszthelyi 2, Baksa 2, Vályi, Gurisatti, Parkes, Faragó 1-1
A FTC-Telekom női pólósai 14-9-re győzték le felkészülési mérkőzésen a nagy rivális UVSE-t.
Az U18-as leány válogatott 8-7-es vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól, így negyedik lett a vb-n.
13-10-es vereséget szenvedett az U18-as leány pólóválogatott az elődöntőben.
A két FTC-játékost soraiban tudó pólóválogatott éremesélyese a Kanári-szigeteken rendezett tornának.
Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.
A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.
Az U16-os vb negyedik helye és az FTC fiataljainak fejlődése is igazolja az elvégzett munkát.
Kilenc magyar játékosunk hosszabbított szerződést, így a női csapat magja az olimpiáig biztosan együtt marad.