Magyarország – Olaszország – Kanada - Egyesült Államok – Magyarország – Japán. Ezt az útvonalat teszi meg ezen a nyáron a világbajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott, amely most épp Kanadában tartózkodik, ahol helyi idő szerint kedd este hivatalos mérkőzést játszott a hazaiakkal a montreáli olimpiai központban. Az eddigi két olaszok elleni összecsapáshoz képest ezúttal sokkal barátságosabb hangulatban csordogált a találkozó, amelyen három perc után már 3-0-ra vezettünk Garda Krisztina vezérletével. A Keszthelyi-Nagy Rita távollétében csapatkapitánnyá is előrelépő klasszist egész egyszerűen nem tudták tartani, hiszen a dunaújvárosiak játékosa hét góllal zárt.
Lassan és körülményesen támadtak a kanadaiak, ugyanakkor a remekül védekező magyar csapat sem könnyítette meg a vendéglátók helyzetét. A meccs feléhez érve mindössze kétszer találtak be Magyari Alda kapujába, így a szünetben 8-2-es előnyben voltunk. Fontos talán megjegyezni, hogy a stream minősége hagyott kívánnivalót maga után, így olykor nehéz volt követni az eseményeket és hogy éppen ki tartózkodik a vízben. Azt mindenestre sikerült megállapítani, ha épp nem takarta ki egyetlen szurkoló sem a képet, hogy az FTC-játékosok ezúttal kevesebb szerepet kaptak. Gurisatti Grétát, Leimeter Dórát és Máté Zsuzsannát pihentette a szakmai stáb a VK-Szuperdöntő előtt, Neszmély Boglárka viszont beállt a kapuba a második félidőre. A Fradiba visszatérő Vályi Vanda kisebb sérülés miatt hazautazott korábban.
A nagyszünet után szokatlanul sok technikai hibával játszott Bíró Attila együttese, ezt kihasználva pedig a kanadaiak többször is betaláltak saját nevelésű kapusunknak, faragva ezzel a hátrányukból. Az utolsó percekre viszont sikerült visszaállítani a nagyobb különbséget, ennek köszönhetően a magyar válogatott 13-7-re megnyerte harmadik felkészülési mérkőzését is, így jól hangolt a péntektől vasárnapig tartó Világkupa Szuperdöntőre. A csapat tehát ismét útnak indul, a következő állomás az Egyesült Államok és Long Beach.
NŐI VÍZILABDA FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Kanada, Montreál – 2023.06.21., szerda
KANADA – MAGYARORSZÁG 7-13 (1-4, 1-4, 2-2, 3-3)
Gólszerzőink: Garda 6, Szilágyi 4, Faragó 2, Gurisatti 1
Zöld-fehérben folytatja a világ legjobbja és a magyar válogatott két kulcsembere, Keszthelyi és Szilágyi is.
Az FTC leány vízilabdacsapata negyedik helyen fejezte be a 2024/25-ös országos döntőt Dunaújvárosban.
Petrovics Mátyás együttese bronzot nyert az országos bajnokság egri Final8-jén.
Szerda reggel kihirdették a női vízilabda-válogatott szingapúri világbajnokságra készülő bő keretét.
Vízilabdázóink, Kurucz-Gurisatti Gréta és Leimeter Dóra szép barátságukról meséltek - VIDEÓ!
Történelmet írt női vízilabdacsapatunk! A lányok így ünnepelték a magyar bajnoki címet! – VIDEÓ
A döntő harmadik meccsét is megnyerte az FTC-Telekom női csapata a címvédő UVSE ellen.
Kedden a döntő harmadik meccsén egy újabb Fradi-sikerrel bajnokok lehetnek női pólósaink.