2021. november 27.
Hatalmas siker Dunaújvárosban!
Az elején és a végén vezetve sikerült legyőzni az ezüstérmes DFVE-t.

Úgy is fel lehetett fogni a DFVE elleni bajnoki rangadót, hogy előzetes a leendő Euroliga-csoportkörre, hiszen összesorsolták a két csapatot két spanyol mellé.

Az El azonban december közepén esedékes csak, most még értékes OB1-es pontokért ment a csata, méghozzá igen szoros, mert például a nagy szünetben csak egy volt közte.

Sajnos az Újváros állt jobban félidőben, pedig előtte mindig a mieink lépkedtek előre, és 2–4-nél kettővel is vezettek. Csakhogy az előző idény ezüstérmese kapaszkodott, és fordított a széljáráson, 7–5-re, 8–6-ra és 9–7-re is vezetett.

De a lányaink kitartottak, kapartak és visszajöttek, a harmadik szünetre 10–10-nél egyenlítettek!

24 perc játék után tehát ott tartottunk, ahol a legelején, kezdődhetett a küzdelem elölről.

Ezt azonban szerencsére a mieink bírták jobban, és 1:17-tel a vége előtt visszakerült hozzánk az előny.

Ezután még egy gólváltás belefért a rangadóba, ami 2, azaz kettő másodperccel a vége előtt a legeredményesebb játékosunk, Máté Zsuzsanna döntött el a negyedik találatával!

E.ON NŐI OB1, 7. FORDULÓ
Dunaújváros–FTC-Telekom Waterpolo 12–13 (2–2, 4–3, 4–5, 2–3)
Gólok: Máté 4, Koopman 3, Illés 2, Tóth-Csabai 2, Vályi 2

"
"
Cikkajánló

Nem volt kérdés – fölényes győzelmet arattunk Rómában

Női pólósaink kiválóan kezdték a Bajnokok Ligáját, hiszen 18–8-cal múlták felül a SIS Romát.

Egyből rangadóval indul a BL női csapatunknak

Az FTC-Telekom női pólósai a Bajnokok Ligája nyitányán a SIS Roma otthonában szerepelnek.

Hat Fradi-játékos a női válogatott keretében

Hat FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott sukorói edzőtáborába.

Erődemonstráció a Dunaújváros ellen

Fölényes 21–10-es győzelmet arattak az FTC női pólósai a bajnokság első rangadóján.

A szezon első rangadóján a Dunaújvárost fogadjuk

Az FTC-Telekom női pólósai a sima bajnokik után egy nagyobb tesztre készülnek a hatodik fordulóban.

Idegenbeli győzelemmel kezdtük meg a nagy menetelést

23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.

Rövid szünet után térnek vissza női pólósaink

Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.

Matajsz Márk: „Cél a BL-csoportelsőség!”

Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin