Matajsz Márk csapata bombaformában és már biztos elődöntősként utazott Egerbe a középszakasz zárására. A mérkőzés egyfajta felkészülésnek is tekinthető volt, mivel a legjobb négy között Biros Péter együttese az egyik lehetséges ellenfelünk lehet.
ISMÉT TÖKÉLETES KEZDÉS
Megszokhattuk már csapatunktól, hogy olyan tempót diktál a kezdősípszótól, amelyet ellenfelei onnantól nem tudnak tartani. Ez most is így volt: 7–1-gyel indítottunk Kurucz-Gurisatti Gréta góljaival, miközben védekezésünk Kiss Alexandrával a kapuban lélegzetvételnyi teret sem engedett az egrieknek. Egy utolsó másodperces találattal 9–2-es vezetéssel mentünk a nagyszünetre.
A második félidőben sem vettünk vissza a tempóból: Vályi Vanda gyártotta a gólokat, kijátszottuk a hazaiak szoros védekezését, csapatkapitányunk pedig öt találatig jutott. Hátul kissé kiengedtünk, de nagy előnyünket végig tartottuk, így végül 17–8-as győzelmet arattunk az Eger ellen.
Továbbra is megállíthatatlan a címvédő. Azután, hogy hibátlanul vettük az alapszakaszt, a középszakaszban sem találtunk legyőzőre. Bajnoki küzdelmeink az elődöntővel folytatódnak, ahol ellenfelünket a helyosztók után tudjuk majd meg. Addig sincs azonban megállás: március 21-én a Spandau 04 ellen vívhatjuk ki a Bajnokok Ligájában a csoportelsőséget.
MOL NŐI VÍZILABDA OB I
Középszakasz 5. forduló – 2026. március 11., szerda 18:00
Eger, Bitskey Aladár Uszoda
ONE-Eger - FTC-TELEKOM WATERPOLO 8-17 (1-4, 1-5, 3-4, 3-4)
Gólszerzőink: Kurucz-Gurisatti 5, Vályi 4, De Vries 2, Szilágyi 2, Szalkai 2, Hertka, Farkas 1-1
Az FTC lett az első magyar klub, amely egy szezonon belül mindkét vízilabdacsapatával BL-érmet nyert.
Kurucz-Gurisatti Gréta büszke volt az FTC-re az ötméteresekkel elvesztett BL-döntő után – VIDEÓ!
Női pólósaink vereséget szenvedtek az Olympiakosz ellen, így az ezüstérem jutott az FTC-Telekomnak.
Az Olympiakosz legyőzésével történelmi sikert érhet el a döntőben az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.
Az ötméterespárbajban megnyert kaotikus elődöntő után nehezen találták a szavakat női pólósaink – VIDEÓ!
Drámai ötméterespárbaj után 15-14-re legyőztük a Sant Andreut, és bejutottunk a Bajnokok Ligája fináléjába.
Kurucz-Gurisatti Gréta nagy önbizalommal várja a címvédő Sant Andreu elleni BL-elődöntőt – VIDEÓ!
Kurucz-Gurisatti Gréta és Leimeter Dóra hosszú évek óta jó barátnők - VIDEÓ!