Már alapszakasz-győztesként várhattuk a mérkőzést és nem volt kétség afelől, hogy hibátlanul zárjuk a 18. bajnokinkat is. 6-0 állt az első nyolc perc után az eredményjelzőn. Pőcze Panna szakította ki a gólzsákot, majd Gurisatti Gréta háromszor, Leimeter Dóra egyszer volt eredményes. A sort az zárta, aki kezdte, Pőcze távoli bombája volt a hatodik találatunk. A kapuban Gresó Luca védett ezúttal, aki egy büntetőt is hárított.
Visszafogottabbak voltunk a második negyedben, de még így is négyszer jártunk túl a vendégek eszén. Máté Zsuzsanna, Petik Panna és Tóth-Csabai Dóra is első találatát szerezte a meccsen, utóbbi játékos viszont centerből duplázott. Az első találatot 13 játékperc után kaptuk, így 10-1 volt a félidei állás.
Ismét hat gólt lőttünk a fordulás után. Pőcze egy pimasz ejtés után, Kuna Szonja pedig egy kijátszott támadást követően talált be. Másodjára nem sikerült ötméterest védenie Gresónak, ezért megkaptuk a második gólunkat. Ezt követően Dömsödi Dalma kétszer villant meg egymás után és klasszis mozdulatokkal volt eredményes centerből. Gurisatti duplája zárta a negyedet.
Még négy gólt szereztünk, és egyet sem kaptunk. Máté, Estelle Millot, Farkas Tamara és Vosseberg Belén szerezték sorrendben a gólokat, beállítva ezzel a 20-2-es végeredményt. Ezzel a győzelemmel hibátlanul zártuk az alapszakaszt, erre négy éve az UVSE volt képes legutóbb.
Szombaton a Hajós Alfréd Sportuszodában ugrunk vízbe, az Euro Kupa-döntőben az UVSE ellen, a visszavágót pedig jövőhét szerdán, a Népligetbe játsszuk.
OBI, nők, 18. forduló
FTC-Telekom Waterpolo – Győr 20-2 (6-0, 4-1, 6-1, 4-0)
Az FTC gólszerzői: Gurisatti 5, Pőcze 3, Tóth-Csabai, Dömsödi, Máté 2-2, Leimeter, Petik, Kuna, Millot, Farkas, Vosseberg 1-1
Női vízilabda-csapatunk 26-6-os Szentes elleni győzelemmel indult a címvédés felé.
A címvédő FTC-Telekom női pólósai idegenbe utaznak, hogy megkezdjék a bajnokságot.
A FTC-Telekom női pólósai 14-9-re győzték le felkészülési mérkőzésen a nagy rivális UVSE-t.
Az U18-as leány válogatott 8-7-es vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól, így negyedik lett a vb-n.
13-10-es vereséget szenvedett az U18-as leány pólóválogatott az elődöntőben.
A két FTC-játékost soraiban tudó pólóválogatott éremesélyese a Kanári-szigeteken rendezett tornának.
Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.
A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.