Már a sorsolás pillanatában tudni lehetett, hogy az FTC-Telekom - DFVE párharc lesz a legkiélezettebb a női vízilabda Magyar Kupa negyeddöntői közül. A várakozások beigazolódtak, az első mérkőzésen Dunaújvárosban nem mutatkozott különbség a két csapat között.
Végig fej-fej mellett haladtak a felek, az elején a hazaiak kétszer is vezetést szereztek Dobi Dorina révén, de Farkas Tamara és Gurisatti Gréta találataival ott lihegtünk a nyakukon. A második negyed elején Dömsödi Dalma harcolt ki egy büntetőt, amit Leimeter Dóra értékesített, így nálunk volt az előny (2-3). Sőt, Gurisatti góljával már kettő volt az előny, de ismét jött Dobi, majd a félidő előtt nem sokkal Garda Kriszta, mégis Fradi-előnnyel indult a második félidő, mert Farkas bevágott egy emberelőnyt (4-5).
A harmadik játékrész elején Dobi bizonyult továbbra is tarthatatlannak, majd mindkét oldalon komoly mezőnymunka zajlott. Jonkl Csenge egy emberelőny végén a Dunaújvárost juttatta előnyhöz, de a következő támadásból Kuna Szonja egyenlített, majd Simon-Illés Anna blokkja után Dömsödi centerezésével megint a Fradi vezetett. Alig húsz másodpercig, mert a középkezdés után Sümegi Nóra talált be, így az utolsó negyed 7-7-ről indult.
A záró játékrész alatt sem bírt egymással a két csapat, a végeredmény már több mint öt perccel a játékidő vége előtt kialakult Leimeter és Szabó Nikolett gólváltása nyomán. A hajrában mindkét oldalon kínálkozott lehetőség az előny megszerzésére, de a végső döntés a visszavágóra marad, amelyet szombat este játszanak a Népligetben.
Gerendás György, az FTC-Telekom vezetőedzője így látta a mérkőzést:
- Kicsit fordított szereposztást érzek az elmúlt évekhez képest. Eddig az volt a meglepő, ha mi tudtunk pontot szerezni a Dunaújváros ellen, most papíron mi vagyunk az erősebbek, és a Dunaújváros lepett meg minket. Annyiban nehéz a helyzetünk, hogy az öt válogatott játékosunk alig egy hete még Világliga döntőt játszott, más ellenfél ellen, más takitka szerint. Ahhoz, hogy ténlyeg jó csapattá érjünk, még dolgozunk kell, az eddig közösen eltelt három hét nem elég. A meccsnek az egyik felét, a védekezést jól oldottuk meg. A támadasainknak alig huszonnégy óra múlva jobbnak kell lenniük, így remélhetőleg ki tudjuk harcolni a továbbjutást.
Magyar Kupa, nők, negyeddöntők, 1. mérkőzés
DFVE-FTC-Telekom 8-8 (2-2, 2-3, 3-2, 1-1)
Az FTC gólszerzői: Gurisatti 2, Farkas 2, Leimeter 2, Dömsödi, Kuna
A 2. mérkőzés időpontja
2022.11.12., 18:00, Népliget: FTC-Telekom-DFVE
További eredmények
Szeged-Eger 9-21, és 3-24, továbbjutott az Eger, kettős győzelemmel.
UVSE-Szentes 10-5, és 17-9, továbbjutott az UVSE, kettős győzelemmel
BVSC-III. Kerületi TVE 7-5
Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.
A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.
Az U16-os vb negyedik helye és az FTC fiataljainak fejlődése is igazolja az elvégzett munkát.
Kilenc magyar játékosunk hosszabbított szerződést, így a női csapat magja az olimpiáig biztosan együtt marad.
A Petrovics Mátyás vezette pólóválogatott ötméteresek után veszítette el a bronzcsatát Hollandia ellen.
Nem tudták legyőzni az U16-os világbajnokság elődöntőjében a görögöket a magyar lányok.
A magyar női pólóválogatott 12-8-as Kína elleni győzelemmel zárta a Sydneyben rendezett tornát.
A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.