A női U20-as Európa-bajnoki címmel már negyedik utánpótlás-aranyérmét zsebelte be az Egertől ezen a nyáron szerződtetett fiatal centerünk, Horváth Zsófi. 2021 és 2023 között két Eb-t (U15 és U17), illetve egy U16-os világbajnoki címet is szerzett ez a korosztály. Most pedig, hogy a csapat utoljára játszott UP-szinten, egy nagyot még dobbantott, és ismét felért a kontinens csúcsára.
Horváth Zsófi végig tagja volt a sikereket halmozó generációnak, akikkel a medencén kívül is jó kapcsolatot ápol.
- Nagyon jó, hogy 14 éves korunk óta együtt vagyunk, nagyjából azért összetartották ezt a csapatot. Tehát annyi forgás nem volt az emberek között. Már nagyon összeszoktunk, és minden nyáron újra visszatértünk egymáshoz, ezért mindig nagyon kevés időbe telt, hogy újra megszokjuk egymást. Nagyon jó volt velük tölteni a nyarakat. Természetesen ez már csak hozzáadott ahhoz, hogy aranyérmeket is nyertünk.
A FUNCHALI SIKER A CSAPATEGYSÉG SIKERE VOLT
- Szerintem az összeszokottság nagyon sokat segített, meg azért az is, hogy ez az utolsó világeseményünk volt így együtt, és mindenki mindent beleadott. Már előre tudtuk, hogy ez lesz az utolsó ezzel a korosztállyal, ezzel a csapattal, több már nem lesz, sajnos.
Lassan zárja játékosunk az utánpótláséveit, és sok sikerrel felvértezve érkezik meg végleg a felnőtt vízilabdába. Ezek mind önbizalmat és magabiztosságot adnak neki a következő kihívásokhoz.
- Nekem jövőre még van egy világversenyem, mert még csak 2007-es vagyok, szóval még nem zárom le teljesen, de nagyon nagy dolog, hogy minden évben nemzetközi szinten játszhatok, nemzetközi válogatottak ellen. A spanyol vízilabdát, a görög vízilabdát, más országok vízilabdáját is megismerhetem így, sokat tapasztalhatok. Az U20 is már szerintem közelít a felnőttszinthez, bár nyilván más, de nagy segítség.
A BL-ezüstérmes FTC-Telekom a következő szezonban is trófeákért, még nagyobb sikerekért fog küzdeni. Ebbe a csapatba érkezik meg az új igazolás, aki már nagyon várja a közös munkát.
- Izgatottan várom, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy majd milyen szerepet töltök be a csapatban. Mindent bele fogok adni, és segíteni szeretném a csapatot a kitűzött célok elérésében. Remélem, hogy majd a mindennapokban is jó hangulat lesz, az edzéseken is. Úgyhogy már nagyon várom, hogy csatlakozzak a lányokhoz. Kíváncsi vagyok, hogy majd milyen lesz velük. Biztos nagyon sokat tanulhatok tőlük, és örültem, hogy a felnőttválogatottban egy kicsit meg tudtam ismerni egy pár új csapattársamat a nyár folyamán.
EGY KIS PIHENŐ A NAGY MENET ELŐTT
- Családdal, barátokkal próbálom bepótolni az időt, amit a nyáron edzéssel töltöttem. Persze nem lehet mindent, de most két hetet kaptam, és ebből próbálom a legtöbbet kihozni a nagy munka előtt.
A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.
Az U16-os vb negyedik helye és az FTC fiataljainak fejlődése is igazolja az elvégzett munkát.
Kilenc magyar játékosunk hosszabbított szerződést, így a női csapat magja az olimpiáig biztosan együtt marad.
A Petrovics Mátyás vezette pólóválogatott ötméteresek után veszítette el a bronzcsatát Hollandia ellen.
Nem tudták legyőzni az U16-os világbajnokság elődöntőjében a görögöket a magyar lányok.
A magyar női pólóválogatott 12-8-as Kína elleni győzelemmel zárta a Sydneyben rendezett tornát.
A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.
8-7-re elvesztette a Világkupa-negyeddöntőt Sydney-ben a magyar női vízilabda-válogatott a spanyolok ellen.