Illés Anna, bajnoki bronzérmes csapatunk szélsője pazar pályafutást tudhat magáénak. A mögöttünk hagyott bajnoki szezonban 21 mérkőzésen szerepelt, amiken 54 gólt szerzett (2,6-os átlag), ezzel csapatunk házi gólkirálynője lett. A válogatottal Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki bronzérmes – tíz éve stabil tagja nemzeti együttesünknek. A hazai rendezésű világbajnokságra készülő bő keretben viszont nem láthattuk a nevét. Erről és vízilabdán túli dolgokról is beszélgettünk vele.

A válogatott felkészülés idén nyáron nélküled kezdődött el. Hogyan született meg ez a döntés?

Az olimpia után hagytam magamnak egy röpke fél évet. Amikor formálódott már, milyen irányba haladok, egyből szóltam Bíró Attila szövetségi kapitánynak. Ő azt mondta, várjak még, de úgy gondolom, végül jó döntést hoztam. Hazudnék, ha azt mondanám, nem bizonytalanodtam el, amikor kiderült, Magyarországon lesz a világbajnokság. Előfordulhat, hogy még szebb befejezése lett volna a válogatottságomnak, de nem lehet a végtelenségig húzni egy ilyen döntést. Minden sportolóban ott van, mi lenne, ha még egy lapáttal rá tudnék tenni, a következő még jobb lenne… Valószínűleg ez a legnehezebb lépés egy élsportoló életében.

Ezek szerint nincs benned hiányérzet.

Sok szép vízilabdás év áll mögöttem, 17 éves korom óta voltam tagja folyamatosan a válogatott keretnek, 27 évesen játszottam az utolsó világversenyemen, Tokióban. Nagyon boldog vagyok, mert az utolsó meccsemen olimpiai bronzérmet tudtunk szerezni! Ezt követően már sejtettem, hogy közel a válogatott pályafutásom vége, de nem szerettem volna kimondani, mert az olimpia utáni időszak egy érzelmileg felfokozott állapot volt.

Az nem került szóba, hogy valamilyen formában a válogatott mellett is maradj?

Még ha tudnék is segíteni a válogatottnak, akár a partról, akár máshogyan, engem hosszútávon jobban megviselne, mint amennyit hozzá tudnék tenni a csapat munkájához. Ez lehet, kicsit önzőnek tűnik, de úgy éreztem, a testi- és lelki egészségem megóvása érdekében el kell engednem, arra van most szükségem, hogy én legyek a saját életem középpontjában. Úgy érzem, elfáradtam. Azért természetesen tartom a lányokkal a kapcsolatot, sok barátnőm játszik még a válogatottban, beavatnak, elmesélik a sztorikat. Viszont újdonság lesz számomra és nagyon várom már az előttünk álló szabad nyarat. Szerintem a családom is örül, a nagymamám is többször látott ebben a fél évben, mint az elmúlt hét évben összesen.

A bajnokságban fantasztikusan játszottál és nyertetek egy bronzérmet, ami a csapattársak szerint talán lehetett volna szebb is. Te hogy látod?

Azért volt ilyen jó a szezonom, mert nem volt rajtam az a fajta eredménykényszer, mint korábban. Nem voltam görcsös amiatt, mi van, ha csak húsz százalékos lesz a lőlapom egy olyan meccsen, amit élőben lát a szövetségi kapitány. A végeredményt tekintve nagy lehetőség volt előttünk, amivel nem tudtunk élni. Annak viszont örülök, hogy a csalódás után nem a sebeinket nyalogattuk, hanem beleálltunk a bronzmeccsbe. Ez volt az elvárás magunkkal szemben, és két mérkőzésből be is húztuk. Jobb lett volna egy szebb érem, de boldog vagyok, amiért nyerni tudtunk, egy pillanatig nem kételkedtem a győzelmünkben.

A tavalyi szezont úgy játszottad le, hogy közben már elkezdtél dolgozni. Miként alakította ez át az életedet?

A munka megjelenése volt a másik ok, amiért ilyen jól tudtam játszani. Más területen is kihívásokat találtam, amik nem fizikaiak, hanem mentálisak. Ez nagy lökést adott. Teljes állásban kezdtem el dolgozni, ez is segített abban, hogy könnyebben tudtam lemondani a válogatottságot. El szerettem volna kezdeni dolgozni. Otthon világ életemben azt láttam a szüleimtől és abban nőttem fel, hogy reggel nyolcra járnak dolgozni, már én is vágytam erre. Alapvetően a mozgás miatt vittek le az uszodába, nem feltétlenül volt benne a pakliban élsportolói karrier.

Hogyan tudod összeegyeztetni a munkát és a sportot?

Az előző évből tudunk kiindulni, a legtöbbször munka után, este edzettem. Volt, hogy egyedül, de ez egy ilyen helyzet. Hálás vagyok a Ferencvárosnak, amiért támogat egyéb álmaim megvalósításában is. Azt hiszem, nem sok klub, vagy edző engedte volna meg, hogy a sport melletti dolgozzak is. De megbíznak bennem és ez egyelőre nagyon jól alakul.