2020. január 8.
Íme a női válogatott kerete! – Eb-győztesek maradtak ki
Három ferencvárosi játékos került be a magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki keretébe.

Az utóbbi hetekben, hónapokban remek teljesítményt nyújtott a magyar női vízilabda-válogatott, de elég ha csak a hétfőn véget érő dunaújvárosi felkészülési tornát nézzük, ahol nemzeti együttesünk száz százalékos mérleggel nyerte meg a háromcsapatos eseményt, legyőzve többek között az Eb-ezüstérmes görögöket. A szövetségi kapitány, ahogy a waterpolo.hu-nak elmondta, az elmúlt öt év legnehezebb döntésén van túl.

Az FTC-Telekom Waterpolo csapatkapitánya, Tóth-Csabai Dóra már a december végi szűkítés után kikerült a válogatottból, pedig pályafutása egyik legjobb őszi szezonján van túl. Játékosunk kimaradása azért is furcsa, mert 2016 óta ott volt minden világversenyen, egy olimpián és két-két világ és Európa-bajnokságon.

Bíró Attila szerdai döntése szerint további két Európa-bajnoknak nem adatik meg, hogy játszon a budapesti kontinenstornán, ugyanis Antal Dóra és Szücs Gabriella sem kapott meghívót. Rajtuk kívül pedig egy kapus, Magyari Alda került ki a válogatottból, amely így 13 fős, benne három Fradi pólóssal:

Csehó-Kovácsné Kasó Orsolya, Illés Anna és Máté Zsuzsanna

Kapusunk a legutóbbi vb-ről és az Eb-ről lemaradt, most viszont ismét ott lesz egy nagy tornán, Illés Anna 2012 óta kihagyhatatlan, míg a 2019-es Universiade-győztes Máté Zsuzsannának ez lesz az első világeseménye a felnőtt válogatottal!

A DÖNTÉS

A szövetségi kapitány így indokolta döntését a szövetségi kapitánynak: „Közhely vagy sem, az elmúlt öt esztendő legnehezebb világverseny előtti döntését kellett meghoznom. Olyan szinten nőttek fel a fiatalabb játékosok a tapasztaltabbakhoz, hogy nüanszok dönthettek csak. Szerkezetileg per pillanat a kijelölt tizenhárom játékosból álló csapatot tartjuk a legjobbnak arra, hogy az Európa-bajnokságon az ismert célokért harcoljon."

Bíró Attila kiemelte: „Jó formában, kiváló erőben vannak a lányok, robbanékonyak, de még minden lehet javítani, speciel most a gyorsításon, a dinamizmuson van a hangsúly. Az elmúlt hónapok, hetek valóban jó eredményeinek örülünk, ugyanakkor cseppet sem altat el bennünket! A mögöttünk hagyott mérkőzések semmilyen szempontból nem érnek fel egyetlen Európa-bajnoki mérkőzéssel sem, tudjuk, hogy az ellenfeleink is sokat dolgoznak, ők is munkából játszottak. Optimisták lehetünk, elbizakodottak nem, tudjuk, mi a dolgunk. Abban biztos vagyok, hogy ez a csapat képes mindenért harcba szállni!"

Női válogatottunk vasárnap a horvátok ellen kezdi meg az Európa-bajnokságot, ahol csupán a végső győztes kap indulási jogot a nyári olimpiára. Az európai csapatok közül egyedül a vb-ezüstérmes spanyoloknak van kvótájuk a tokiói ötkarikás játékokra. (Az Eb menetrendje a cikk alján)

A magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki kerete:

Kapusok: Gangl Edina (UVSE), Kasó Orsolya (FTC)

Mezőnyjátékosok: Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Gyöngyössy Anikó (BVSC), Illés Anna (FTC), Keszthelyi Rita (UVSE), Leimeter Dóra (BVSC), Máté Zsuzsanna (FTC), Parkes Rebecca (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szilágyi Dorottya (Eger), Vályi Vanda (Dunaújváros)

VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG

Budapest, Duna Aréna

CSOPORTKÖR

A-CSOPORT (Görögország, MAGYARORSZÁG, Oroszország, Horvátország, Szerbia, Szlovákia)

B-CSOPORT (Hollandia, Spanyolország, Olaszország, Izrael, Franciaország, Németország)

 

Január 12., vasárnap

19.30: MAGYARORSZÁG–Horvátország

Január 13., hétfő

19.00: Szlovákia–MAGYARORSZÁG

Január 15., szerda

19.00: MAGYARORSZÁG–Oroszország

Január 17., péntek

19.00: MAGYARORSZÁG–Görögország

Január 19., vasárnap

19.00: Szerbia–MAGYARORSZÁG

 

A 11. HELYÉRT

Január 21., kedd, 11.30: A6–B6

A 9. HELYÉRT

Január 21., kedd, 13.00: A5–B5

NEGYEDDÖNTŐK

Január 21., kedd

14.30: A1–B4

 

16.00: A2–B3

17.30: A3–B2

19.00: A4–B1

AZ 5–8. HELYÉRT

Január 23., csütörtök

14.30: 1. negyeddöntő vesztese–3. negyeddöntő vesztese

16.00: 2. negyeddöntő vesztese–4. negyeddöntő vesztese

ELŐDÖNTŐ

Január 23., csütörtök

17.30: 1. negyeddöntő győztese–3. negyeddöntő győztese

19.00: 2. negyeddöntő győztese–4. negyeddöntő győztese

BRONZMÉRKŐZÉS

Január 25., szombat, 17.30

DÖNTŐ

Január 25., szombat, 19.00

"
"
Cikkajánló

Az Olympiakosszal készült női csapatunk a szezonhajrára

A csoportelsőség megszerzéséért játszik a női vízilabda BL-ben az FTC-Telekom a német Spandau ellen.

Hibátlanul zártuk a középszakaszt

Az FTC-Telekom női pólósai az Eger 17–8-as legyőzésével készülnek a bajnokság elődöntőjére.

Kiütéses győzelem a Dunaújváros ellen

19–6-os sikerrel folytatták tovább menetelésüket női pólósaink a bajnokság középszakaszában.

Bombaformában fogadják női pólósaink a Dunaújvárost

A bajnokságban már biztos elődöntős FTC-Telekom a kupadöntős riválisa ellen folytathatja menetelését.

Bejutott az FTC a bajnoki elődöntőbe

Bombaformában női pólósaink, akik az UVSE után a BVSC-t is kiütötték 23-10-re.

A bajnoki elődöntőért küzdenek női pólósaink

Az UVSE kiütése után a BVSC otthonába látogat az FTC-Telekom az OB I középszakaszának harmadik fordulójában.

Óriási Fradi-fölény és nyolcgólos győzelem a derbin

Fantasztikusan játszva, nagyszerű hangulatban nyertek 17-9-re női pólósaink az UVSE elleni bajnokin.

A Népligetben is legyőznénk az UVSE-t

A BL-továbbjutás után nagy lépést tehetnek a bajnoki középszakasz első helye felé női pólósaink.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin