Kétgólos hátrányból várta csapatunk a találkozót, amit úgy kezdtünk, ahogy Terrassában kiszálltunk a vízből. Ellenfelünk kétszer is betalált a mérkőzés legelején, ezután viszont megrázta magát a Gerendás-csapat. A védekezést sikerült helyrerakni, elől pedig sokkal aktívabban mozogtunk a kapu előtt, aminek az eredménye két, egymás után befújt büntető volt. Leimeter és Kuna is remekül lőtte a büntetőket, így máris döntetlen volt az állás.
További három alkalommal is betaláltunk ezután, Tóth-Csabai duplázott, először ejtett, majd irgalmatlanul lőtte ki a jobb felső sarkot. Petik Panna volt az ötödik találat szerzője, a negyedet végül a vendégek zárták.
Egy gólra jött fel a katalán gárda a második negyed első percében, így nem mi álltunk továbbjutásra ekkor, de Simon-Illés Anna és Leimeter Dóra ismét biztos előnyhöz juttatta a csapatot.
A fordulást követően is Simon-Illésen volt a sor a kapu előtt, aki élt a lehetőséggel, de nem sokkal rá érkezett a válasz is a Terrassától. Farkas Tamara és Gurisatti Gréta első góljával már öt volt közte, de ezt az előnyt négyre olvasztotta Ten Broek, viszont Farkas második találatával ismét tetemes volt az előnyünk.
A záró felvonásban már nem változott semmi a gólok számán kívül. Kuna és Leimeter is betalált, amire szintén kettőt vágott ellenfelünk, majd csapatkapitányunknak, Máté Zsuzsannának is jutott hely a góllövők között, a találkozót pedig Pena Carrasco gólja zárta.
Így összesítésben 21-18-ra nyertünk, és bejutottunk a legjobb négy közé az Euro Kupában!
LEN Euro Kupa, negyeddöntő, visszavágó
FTC-Telekom Waterpolo – CN Terrassa 14-9 (5-3, 2-1, 4-2, 3-3)
Az FTC gólszerzői: Leimeter 3, Simon-Illés, Tóth-Csabai, Farkas, Kuna 2-2, Petik, Gurisatti 1-1
Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.
A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.
Az U16-os vb negyedik helye és az FTC fiataljainak fejlődése is igazolja az elvégzett munkát.
Kilenc magyar játékosunk hosszabbított szerződést, így a női csapat magja az olimpiáig biztosan együtt marad.
A Petrovics Mátyás vezette pólóválogatott ötméteresek után veszítette el a bronzcsatát Hollandia ellen.
Nem tudták legyőzni az U16-os világbajnokság elődöntőjében a görögöket a magyar lányok.
A magyar női pólóválogatott 12-8-as Kína elleni győzelemmel zárta a Sydneyben rendezett tornát.
A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.