2019. november 23.
Ismét a hajrában csúszott ki a győzelem a kezünkből
Izgalmas és fordulatos meccsen döntetlen született az FTC-BVSC rangadón a női vízilabda ob I-ben.

Előzetesen nagy esélyt láttunk arra, hogy sikerül először legyőzni a Népligetben a BVSC csapatát, hiszen az FTC-Telekom Waterpolo női csapata néhány hete 12-10-re nyerni tudott a Magyar Kupában nagy riválisa ellen. A bajnoki rangadó háromnegyedében azonban a vendégek akarata érvényesült, míg a Fradinak folyamatosan futnia kellett az egyenlítésért.

Az első negyedben Illés Annának, majd Tóth-Csabai Dórának sikerült egalizálni, míg a játékrészt a BVSC zárta 3-2-es előnnyel. A labdaelhozatal után ismét csapatkapitányunk volt eredményes, aki távolról kilőtte a sarkot 3-3-ra alakítva az állást. Máté Zsuzsanna a vezetést is átvehette volna, de rövid időn belül már a másodszor is a kapufát találta el. Nemcsak támadásban voltunk balszerencsések, hanem védekezésben is, hiszen a vendégek következő gólja előtt Csehó-Kovácsné Kasó Orsolya hátáról pattant a labda a gólvonal mögé (3-4). Kapusunk kedvét viszont nem vette el ez a találat és a következő percekben több hatalmas védéssel segítette a Fradit, hogy ne lépjen meg a BVSC. Egy Kasó-bravúr után Kövesdi Vivien gyújtotta be a rakétákat és egy hosszú passz után szépen helyezett a hosszú sarokba (4-4). Úgy tűnt, hogy már nem születik több gól a nagyszünet előtt, ám Leimeter Dóra egy másodperccel a dudaszó előtt hatalmas kapufás gólt lőtt (4-5).

Ez egy igazi lélekromboló találat volt a legrosszabb pillanatban, de csapatunk már az UVSE ellen is megmutatta, hogy képes talpra állni ezekben a helyzetekben. Ezt mi sem jelezte jobban, mint a szünet utáni támadásaink. Gémes Alexa rögtön a ráúszás után nagyon közel volt a gólhoz, ám a labdát még épp sikerült kikotornia a BVSC kapusának a képzeletbeli gólvonalról. Tóth-Csabai és Máté lövésénél viszont már tehetetlen volt, így 6-5-nél először vezettünk a rangadón. 6-6-nál Huszti Dóra harcolt ki ötméterest, ám az UVSE ellen négy büntetőt is értékesítő Illés Anna ezúttal hibázott, míg a BVSC újra átvette a vezetést 7-6-nál. Illést azonban nem törte meg a kihagyott ziccer, hiszen óriási gólt lőtt korábbi csapatának, amivel hetedszer is sikerült egyenlíteni (7-7). A negyed végén Kövesdi Vivient állították meg szabálytalanul a kapu torkában, így újabb büntetőhöz jutott a Ferencváros. Ezúttal Tóth-Csabai úszott oda és ugyan elsőre a kapufát találta el, de a kipattanót már bekotorta, így 8-7-es előnnyel kezdhettünk az utolsó nyolc percet.

Hatalmas csata zajlott a vízben, így a játékosok már utolsó energiatartalékaikat mozgósították. Ráski Lilla és Gémes Alexa sem tudott a betalálni, viszont csapatkapitányunk remek napot fogott ki, és ötödik góljával 9-7-re megléptünk. Kicsivel több, mint 2 perc volt hátra a meccsből, de sajnos ez nem volt elég arra, hogy megtartsuk kétgólos előnyünket. A vendégek vezetőedzője, Petrovics Mátyás elképesztő elánnal tüzelte játékosait, akiknek sikerült ledolgozniuk a hátrányt. 9-9 lett a vége, ami azt jelenti, hogy az UVSE után a BVSC-vel szemben is utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem kezünkből. A lányok érthetően csalódottan hagyták el az uszodát, de érdemes azt is megjegyezni, hogy tavaly ilyenkor egyetlen pontot sem szereztünk az UVSE-Dunaújváros-BVSC hármassal szemben, így a most begyűjtött két pont mindenképpen előrelépés.

A bajnokság első szakasza ezzel véget ért számunkra. Rendeznek még egy Dunaújváros-UVSE rangadót december 12-én, de annak a meccsnek az eredményétől független már biztosan a harmadik helyen zárjuk a szezon első felét egy ponttal megelőzve a BVSC-t. Előttünk kettő illetve négy ponttal többet gyűjtve és egy meccsel kevesebbet játszva áll a DFVE és az UVSE.

Legközelebb a Magyar Kupa elődöntőjében játszik a Fradi december 7-én a Császár-Komjádi Sportuszodában, ahol az UVSE-t kell legyőzni a fináléba jutásért, míg a másik ágon Dunaújváros-Szentes meccset játszanak.

NŐI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz 9. forduló, 2019.11.23., szombat

FTC-MVM Sportközpont, Népligeti uszoda

FTC-TELEKOM WATERPOLO – BVSC-ZUGLÓ 9-9 (2-3, 2-2, 4-2, 1-2)

Gólszerzőink: Tóth-Csabai 5, Illés Anna 2, Máté 1, Kövesdi 1

"
"
Cikkajánló

„Nem cserélném el a csapatomat az Olympiakosszal.”

Kurucz-Gurisatti Gréta büszke volt az FTC-re az ötméteresekkel elvesztett BL-döntő után – VIDEÓ!

Ezüst lett női csapatunk első BL-érme

Női pólósaink vereséget szenvedtek az Olympiakosz ellen, így az ezüstérem jutott az FTC-Telekomnak.

Első BL-trófeájukat szerezhetik meg női pólósaink

Az Olympiakosz legyőzésével történelmi sikert érhet el a döntőben az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

„Próbáljuk az álmokat beteljesíteni” – BL-döntős az FTC

Az ötméterespárbajban megnyert kaotikus elődöntő után nehezen találták a szavakat női pólósaink – VIDEÓ!

Óriási siker – először BL-döntőben női pólósaink!

Drámai ötméterespárbaj után 15-14-re legyőztük a Sant Andreut, és bejutottunk a Bajnokok Ligája fináléjába.

„Tavaly kis halak voltunk, idén cápákként küzdünk”

Kurucz-Gurisatti Gréta nagy önbizalommal várja a címvédő Sant Andreu elleni BL-elődöntőt – VIDEÓ!

"Jobb a humorod, hagyjuk már!"

Kurucz-Gurisatti Gréta és Leimeter Dóra hosszú évek óta jó barátnők - VIDEÓ!

Jön a tavalyi elődöntő visszavágója a BL-döntőért

Az FTC-Telekom női pólósai a címvédő Sant Andreuval küzdenek meg elsőként Máltán, a BL Final Fourban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin