2023. március 17.
Ismét háromszor jön az UVSE
Az FTC-Telekom női pólócsapata szombaton az OB I-ben, majd az Euro Kupa-döntőjében játszik az UVSE ellen.

Eddig hibátlan a mérlegünk Benczúr Márton csapata ellen az idei szezonban. Három alkalommal csaptunk össze az UVSE csapatával, három különböző sorozatban. A bajnokságban 13-6-ra, a Magyar Kupa fináléjában 9-5-re, az Euro Kupa csoportkörében pedig 10-8-ra nyertünk.

Ezúttal idegenben kell bizonyítanunk, egymás után kétszer is, mivel az Euro Kupa-finálé odavágóján is a Margitszigeten játszunk. Új feladat lesz ez Gerendás György tanítványai számára, mivel idegenben még nem találkoztunk velük az idényben.

- Nagyon szívesen titkolnék mindent az UVSE elől, de esélytelen vagyok, mint ahogy ők is esélytelenek bármit is eltitkolni előlünk – nyilatkozta Gerendás György a mérkőzésről.

Az egyetlen tétje a mérkőzésnek a mi szempontunkból, hogy továbbra is hibátlanul álljunk a tabella élén. Egy esetleges győzelem esetén bebiztosíthatnánk első helyünket az alapszakaszban, sőt, nagyarányú vereség, és a Győr ellen, az utolsó fordulóban elhullajtott három pont kellene ahhoz, hogy megelőzzön az UVSE a tabellán.

OBI, nők, 17. forduló

03.18., szombat

18.00 UVSE – FTC-Telekom Waterpolo

Helyszín: Hajós Alfréd Sportuszoda

Jegyek: 2000 Ft

Élő közvetítés: UVSE Facebook oldala

 

A forduló további mérkőzései

03.18., szombat

12.30 Szeged – Szentes

17.00 Tatabánya – Dunaújváros

18.00 Győr - BVSC

18.00 III. Ker. TVE - Eger

"
"
Cikkajánló

Bronzérmes az FTC ifi leány pólócsapata

Petrovics Mátyás együttese bronzot nyert az országos bajnokság egri Final8-jén.

5 FTC-játékos a vb-felkészülési keretben

Szerda reggel kihirdették a női vízilabda-válogatott szingapúri világbajnokságra készülő bő keretét.

Magyar bajnokaink szobája, ahol még nem járt kamera

Vízilabdázóink, Kurucz-Gurisatti Gréta és Leimeter Dóra szép barátságukról meséltek - VIDEÓ!

Bajnoki aranyszavak: „Nagyon régóta üldöztem a címet”

Történelmet írt női vízilabdacsapatunk! A lányok így ünnepelték a magyar bajnoki címet! – VIDEÓ

Történelmi siker – először bajnokok női pólósaink

A döntő harmadik meccsét is megnyerte az FTC-Telekom női csapata a címvédő UVSE ellen.

Történelmi bajnoki arany kapujában

Kedden a döntő harmadik meccsén egy újabb Fradi-sikerrel bajnokok lehetnek női pólósaink.

Negyedik hely a leány gyermek bajnokságban

A FTC leány vízilabdacsapata negyedik helyen fejezte be a 2024/25-ös országos döntőt Szentesen.

Óriási siker a derbin: „Bennünk volt az akarat, a tűz!”

Kőkemény rangadón küzdött nagyot a Fradi női pólócsapata, amely mindig tudott egy újat húzni - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin