2022. április 23.
Jobban hajráztak a spanyolok
A harmadik helyért játszhat a női válogatott a Világliga európai döntőjében.

A mieink szempontjából nem indult jól a mérkőzés, a házigazdák 2-0-ra meglógtak. A magyar csapat azonban magára talált, támadásban és védekezésben is fenomenálisat alakított, így a félidőig ötgólos előnybe került (8-3).

A második félidő azonban egyértelműen a spanyoloké volt; folyamatosan dolgozták le hátrányukat, miközben a védekezésük is egyre jobban összeállt. A hajrában is még nálunk volt az előny, többek között Vályi Vanda találatának köszönhetően is, ám Spanyolország néhány másodperccel a vége előtt emberelőnyből egyenlített.

Végül ötméteresek döntötték el a mérkőzést, amelyben az első kör egy-egy hibája után a felső kapufa segítette a spanyolokat a döntőbe. A szuperdöntőt érő biztos helyért vasárnap Olaszországot kell legyőznie Bíró Attila válogatottjának.

Világliga európai selejtező, döntő, Santa Cruz
Magyarország-Spanyolország 18-19 – ötméteresekkel (4-2, 4-1, 1-4, 3-5, 6-7)

Következő mérkőzés:
2022.04.24., 12.45, a 3. helyért
Olaszország-Magyarország

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok (2): Magyari Alda (UVSE), Kiss Alexandra (Eger)
Mezőnyjátékosok (13): Dömsödi Dalma, Máté Zsuzsanna, Vályi Vanda (FTC-Telekom Waterpolo), Faragó Kamilla, Rybanska Natasa, Szegedi Panni (UVSE), Farkas Tamara, Leimeter Dóra (BVSC), Garda Krisztina, Gurisatti Gréta, Horváth Brigitta, Mahieu Geraldine, Szilágyi Dorottya (Dunaújváros)

"
"
Cikkajánló

Most jön csak a java

A OB I alapszakaszának utolsó mérkőzését a BVSC ellen fogja játszani az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Fölényes győzelem Szegeden

Készülve a bajnoki elődöntőre, magabiztosan nyertek női pólósaink 20-6-ra Szegeden.

Jön az alapszakasz utolsó idegenbeli meccse

Tíz napon belül másodszor is találkozik az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a Szegeddel.

A vége fölényes győzelem lett

Magabiztos, 15-10-es sikert aratott az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a III. kerületi TVE otthonában.

Már az elődöntőre hangolódunk

Szombat este 18 órakor a III.Kerületi TVE otthonába látogat a FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Fiatalokkal a csapatban nyertünk a Népligetben

18-7-es magabiztos győzelmet aratott az FTC női vízilabdacsapata a Szeged elleni bajnokin.

Kezdődik az alapszakasz hajrája

Szerda este a Szegedet fogadja a Népligetben az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Vereség az UVSE ellen

Női vízilabdacsapatunk 15-9-re kikapott az UVSE vendégeként.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin