2020. augusztus 10.
Jöhet a derbi!
Kedd este FTC-UVSE derbit rendeznek a női vízilabda Magyar Kupában, melyre ingyenes lesz a belépés!

Az FTC-Telekom Waterpolo női csapata a Magyar Kupa következő fordulójában az elmúlt évek legeredményesebb női együttesét fogadja a Népligetben. Azt az UVSE-t, amely ötből öt bajnokságot nyert és hatból csak egyszer vesztett Magyar Kupa-döntőt. Elképesztő eredménysor, de abba a fináléba lehet kapaszkodni, hiszen a Dunaújváros 2019 decemberében megmutatta, hogy ha büntetőpárbajban is, de le lehet győzni Keszthelyi Ritáékat.

A Fradi fennállása során tizenháromszor próbálkozott megfogni a lila-sárgákat, ám eddig sajnos nem járt sikerrel. Bár tavaly a Népligetben közel álltunk a címvédő legyőzéséhez, hiszen még három góllal is vezettünk az UVSE ellen, amely a hajrában kiegyenlített. Már az a meccs is bizakodásra adhat okot, de a két csapat pár héttel ezelőtti edzőmérkőzése is, amely után ezt mondta nekünk vezetőedzőnk. „Tetszett, amit láttam. Jól játszottak a lányok és ha már összehasonlítunk, akkor megállapíthatom, hogy az elmúlt négy év legkiegyensúlyozottabb játékát mutattuk az UVSE ellen.” – nyilatkozta Béres Gergely.

A KÉT CSAPAT EDDIGI MÉRKŐZÉSEI:

2019.12.07. | UVSE – FTC 11-8 (Magyar Kupa elődöntő)

2019.11.14. | FTC – UVSE 12-12 (bajnoki alapszakasz)

2019.04.17. | FTC – UVSE 8-11 (bajnoki elődöntő)

2019.04.06. | UVSE – FTC 17-8 (bajnoki elődöntő)

2019.02.08. | FTC – UVSE 9-12 (bajnoki alapszakasz)

2018.12.14. | UVSE – FTC 11-9 (Magyar Kupa elődöntő)

2018.11.03. | UVSE – FTC 9-7 (bajnoki alapszakasz)

2018.04.14. | FTC – UVSE 6-9 (bajnoki elődöntő)

2018.04.07. | UVSE – FTC 11-4 (bajnoki elődöntő)

2018.01.16. | FTC – UVSE 5-10 (bajnoki alapszakasz)

2017.12.09. | FTC – UVSE 10-11 – büntetőkkel (Magyar Kupa elődöntő)

2017.10.29. | UVSE – FTC 14-8 (Magyar Kupa csoportkör)

2017.10.21. | UVSE – FTC 13-7 (bajnoki alapszakasz)

"
"

Átoknak semmiképpen sem neveznénk, hogy még nem sikerült legyőzni az UVSE-t, hiszen évekbe telhet mire utoléri valaki a nagy múlttal és több válogatott játékost is adó csapatot. A különbség viszont egyre kisebb az FTC és az UVSE között, úgyhogy reménykedhetünk abban, hogy akár már most megtörjük rossz sorozatunkat és történetünk során először legyőzzük az UVSE-t.

BENU NŐI MAGYAR KUPA

5 .forduló, 2020. augusztus 11., kedd, 18:00

Budapest, FTC-MVM Sportközpont

FTC-TELEKOM WATERPOLO – UVSE HUNGUEST HOTELS

Tv-közvetítés: M4 Sport

A belépés ingyenes!

"
"
Cikkajánló

Most jön csak a java

A OB I alapszakaszának utolsó mérkőzését a BVSC ellen fogja játszani az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Fölényes győzelem Szegeden

Készülve a bajnoki elődöntőre, magabiztosan nyertek női pólósaink 20-6-ra Szegeden.

Jön az alapszakasz utolsó idegenbeli meccse

Tíz napon belül másodszor is találkozik az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a Szegeddel.

A vége fölényes győzelem lett

Magabiztos, 15-10-es sikert aratott az FTC-Telekom női vízilabdacsapata a III. kerületi TVE otthonában.

Már az elődöntőre hangolódunk

Szombat este 18 órakor a III.Kerületi TVE otthonába látogat a FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Fiatalokkal a csapatban nyertünk a Népligetben

18-7-es magabiztos győzelmet aratott az FTC női vízilabdacsapata a Szeged elleni bajnokin.

Kezdődik az alapszakasz hajrája

Szerda este a Szegedet fogadja a Népligetben az FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Vereség az UVSE ellen

Női vízilabdacsapatunk 15-9-re kikapott az UVSE vendégeként.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin