2025. július 19.
Keszthelyi klasszis játékával vb-elődöntőben vagyunk
Női pólósaink Olaszországot múlták felül 12-9-re a vb negyeddöntőjében, így már a döntőért játszhatnak.

Hibátlan mérleggel és nagyszerű sikerekkel zárta a csoportkört női vízilabda-válogatottunk Szingapúrban. A negyeddöntőben egy igazán nagy teszt várt Cseh Sándor csapatára Olaszország ellen, tudva, hogy egy győzelemmel már biztosan éremért játszhatna a válogatott. Ezúttal is mind az öt FTC-játékos helyet kapott a meccskeretben.

Remekül vízilabdázva 5-5-ig fej-fej mellett haladt a két csapat, 6-5-nél viszont Keszthelyi Rita sokadszorra villant, és harmadik gólját megszerezve két találattal vezettünk a mérkőzésen.

Azok a Keszthelyi-ejtések!

A harmadik negyed a Fradistákról szólt, Keszthelyi már negyedik gólját lőtte, ráadásul másodszor csapta be egy ejtéssel az egész meccsen nagyszerűen védő olasz kapust, Condorellit. A remek védelezés mellett pedig Leimeter Dóra és Szilágyi Dorottya is betalált, előbbi bombája volt az utolsó villanás a találkozón.

A 12-9-es győzelem pedig azt jelenti, hogy elődöntőbe jutott a magyar válogatott, ahol a lányok az olimpiai bajnok Spanyolország ellen játszanak hétfőn, magyar idő szerint 15:35-kor, a tét már a döntőbe jutás lesz.

Szép számmal voltak érdekeltek légiósaink a negyeddöntőkben. Eleftheria Plevritu és a görög válogatott drámai csatában, 8:7-re legyőzte Ausztráliát és bejutott a legjobb négy közé, klasszisunk két góllal segítette együttesét. Beatriz Ortiz és Noa de Vries rangadót játszottak egymás ellen a negyeddöntőben. A meccs 12-12-as döntetlennel zárult, végül ötméteresekkel az spanyolok nyertek 15-13-ra az Eb-címvédő Hollandia ellen. Ortiz 3 gólt szerezve, és büntető lövését értékesítve járult hozzá a győzelemhez. 

VIZES VILÁGBAJNOKSÁG | SZINGAPÚR 2025

Női vízilabda, Negyeddöntő – 2025. július 19., szombat 13:10 (magyar idő szerint)

MAGYARORSZÁG - OLASZORSZÁG 12-9 (3-3, 3-2, 4-2, 2-2)

Gólszerzőink: Keszthelyi 4, Garda 2, Leimeter 2, Sümegi 2, Szilágyi, Vályi 1-1

"
"
Cikkajánló

Horváth: „Minden évben nemzetközi szinten játszhatok”

Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.

Horváth Zsófi U20-as Eb-győztes a női pólóválogatottal

A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.

Petrovics: „Jó úton jár a Fradi női utánpótlása!”

Az U16-os vb negyedik helye és az FTC fiataljainak fejlődése is igazolja az elvégzett munkát.

Hosszú távra tervezünk női pólócsapatunkkal

Kilenc magyar játékosunk hosszabbított szerződést, így a női csapat magja az olimpiáig biztosan együtt marad.

Negyedik lett az U16-os lányválogatott a vb-n

A Petrovics Mátyás vezette pólóválogatott ötméteresek után veszítette el a bronzcsatát Hollandia ellen.

Vb-bronzért küzdhet az U16-os lánypólócsapat

Nem tudták legyőzni az U16-os világbajnokság elődöntőjében a görögöket a magyar lányok.

Hetedik helyen végeztünk a Világkupa-Szuperdöntőn

A magyar női pólóválogatott 12-8-as Kína elleni győzelemmel zárta a Sydneyben rendezett tornát.

Ötméteresekkel maradtunk alul az Európa-bajnokok ellen

A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin