2026. július 2.
Keszthelyi rekorder lett, a válogatott kikapott
A magyar női vízilabda-válogatott 12-11-re elvesztette a hollandok elleni felkészülési mérkőzést.

Az Európa-bajnok elleni két mérkőzéssel készült a hónap végi Világkupa-szuperdöntőre a magyar női vízilabda-válogatott, amely kedden remek játékkal 14-9-re legyőzte a hollandokat Szolnokon. A második felvonásra már a Hajósban került sor csütörtökön. Cseh Sándor ezúttal öt FTC-játékosnak adott lehetőséget: Keszthelyi Ritának, Kovács-Csatlósné Szilágyi Dorottyának, Neszmély Boglárkának, Vályi Vandának, illetve új igazolásunknak, Horváth Zsófinak.

KESZTHELYI REKORD – 380. MECCS A VÁLOGATOTTBAN

Az FTC-Telekom világklasszisa ezzel a mérkőzéssel beállította a magyar női válogatottsági rekordot, így Keszthelyi Rita immár holtversenyben vezeti az örökranglistát Stieber Mercédesszel 380 meccsel. A találkozó előtt a szövetség elnöke, Madaras Norbert köszöntötte játékosunkat, akinek innen is szívből gratulálunk a fantasztikus mérföldkőhöz. 

Riválisunk sajnos belerondított az ünnepi hangulatba, és most a kezébe vette az irányítást Hollandia, és 2-0-ra vezetett. Innen még 3-3-ra egyenlített a magyar válogatott, de a vendégek három góllal elléptek. Próbálták ledolgozni ezt a különbséget a mieink, de Hajdú Kata duplájával csak 11-10-re közelítettük meg az Eb-címvédőt. A hollandok még belőttek egy ötméterest a hajrában, így Keszthelyi hiába talált be hét másodperccel a meccs vége előtt, már nem maradt időnk az egyenlítésre.

Szoros, 12-11-es vereséget szenvedett a magyar válogatott, amely értékes tapasztalatokkal gazdagodott és három hét múlva már Sydney-ben küzdhet a végső sikerért a Világkupa szuperdöntőjében.

NŐI VÍZILABDA-VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

2026. július 2., csütörtök 19:00

Budapest, Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda

MAGYARORSZÁG - HOLLANDIA 11-12 (1-2, 2-3, 3-3, 5-4)

Gólszerzőink: Hajdú 4, Varró 2, Lendvay 2, Szilágyi, Keszthelyi, Tiba 1-1

"
"
Cikkajánló

Fájó vereséggel szakadt meg női pólósaink nagy sorozata

8-7-re elvesztette a Világkupa-negyeddöntőt Sydney-ben a magyar női vízilabda-válogatott a spanyolok ellen.

Keszthelyi – a magyar vízilabda legendája

Az FTC-Telekom világklasszisa 381. válogatott mérkőzésével rekorder lett Stieber Mercédeszt megelőzve.

Jól kezdtek az FTC válogatott pólósai Sydneyben

Játékosaink meghatározó szerepet vállaltak a magyar válogatottak ausztráliai felkészülésén.

Vályi Vanda: “Reális cél a Vk-döntő!”

A magyar vízilabda-válogatott már Sydneyben hangol a július 22–26-i Világkupa Szuperdöntőre.

Öt FTC-játékossal küzdenek a magyarok a Szuperdöntőben

A magyar bajnok és kupagyőztes csapatunkból négyen kerültek be a keretbe, plusz új igazolásunk is utazik.

Végig vezetve vertük az Európa-bajnokokat

A magyar női vízilabda-válogatott 14-10-es sikerrel kezdte meg a Világkupa-döntőre való felkészülést.

Történelmi duplázás – két BL-érem, két nap alatt

Az FTC lett az első magyar klub, amely egy szezonon belül mindkét vízilabdacsapatával BL-érmet nyert.

„Nem cserélném el a csapatomat az Olympiakosszal.”

Kurucz-Gurisatti Gréta büszke volt az FTC-re az ötméteresekkel elvesztett BL-döntő után – VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin