A pénteki ötgólos vereség a Sabadelltől részben azt jelentette az FTC-Telekom Waterpolo női vízilabdacsapata számára, hogy győzelmi kényszer alatt kellett játszania a Bajnokok Ligája csoport másik spanyol ellenfele, a Keszthelyi-Nagy Ritát soraiban tudó Mataro ellen.
Ettől függetlenül sok hasonlóság volt az első és a második forduló között, rögtön az elején elvesztettük a fonalat, és sajnos csak apróbb időszakok voltak, amikor nem a Mataro diktált. Az első támadásukból büntetőt harcoltak ki a spanyolok, amit belőttek, majd Anna Gual lőtte át a zónánkat. Mindkét találat a kapufák segítségével, nagy erővel vágódott Neszmély Boglárka kapujába, ezzel is jelezve, a spanyolok nagyon élesek ezen a játéknapon.
Kuna Szonja és Máté Zsuzsanna is szépségdíjas gólt szerzett az első negyedben, azonban a mennyiség tekintetében a Mataro volt fölényben, az első negyed végén már 6-2 volt ellenfelünknek. Hiába próbálkoztunk lelkesen, a spanyol védelem nagyon össze volt rakva, miközben a támadásaik folyamatos veszélyt hordoztak magukban.
A harmadik negyedben gyakorlatilag le is zárták a találkozót, Anna Espar emberelőnyös találata az utolsó játékrész előtt már nyolcgólos előnyt jelentett a Matarónak (14-6). A csoport másik mérkőzésén az Eger sem tudta megállítani a Sabadellt, így a két spanyol csapat kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé.
A vasárnapi mérkőzések, melyeken a két magyar és a két spanyol játszik egymás ellen már csak formalitás, a lényegi kérdések eldőltek. Az FTC-Telekom Waterpolo azonban nem búcsúzik a nemzetközi porondtól, 2023-ban az Euro Kupában folytathatja Gerendás György együttese.
Bajnokok Ligája, nők, 2. csoportkör, B-csoport, 2. forduló
Eger, Bitskey Aladár Uszoda
CN Mataro-FTC-Telekom 16-8 (6-2, 2-1, 6-3, 2-2)
Az FTC gólszerzői: Kuna 2, Máté, Farkas, Leimeter, Simon-Illés, Millot, Vosseberg
A csoport másik mérkőzése
19.45: CN Sabadell-Eger 14-9
A csoport állása
1. CN Mataro 6p
2. CN Sabadell 6p
3. FTC-Telekom 0p
4. Eger 0p
A 3. forduló programja
12.11., vasárnap
10.00: Sabadell-CN Mataro
11.45: Eger-FTC-Telekom
Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.
A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.
Az U16-os vb negyedik helye és az FTC fiataljainak fejlődése is igazolja az elvégzett munkát.
Kilenc magyar játékosunk hosszabbított szerződést, így a női csapat magja az olimpiáig biztosan együtt marad.
A Petrovics Mátyás vezette pólóválogatott ötméteresek után veszítette el a bronzcsatát Hollandia ellen.
Nem tudták legyőzni az U16-os világbajnokság elődöntőjében a görögöket a magyar lányok.
A magyar női pólóválogatott 12-8-as Kína elleni győzelemmel zárta a Sydneyben rendezett tornát.
A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.