2021. november 17.
Kezdődik a női Euroliga-selejtező!
Négy nap alatt öt meccset játszik a női csapatunk a Rómába telepített B-csoportban.

Az eddigi legizgalmasabb hétre fordult az FTC-Telekom Waterpolo, hiszen nemcsak a fiúk Olympiakosz elleni idénybeli első hazai Bajnokok Ligája-rangadója esedékes a héten, hanem a lányok Euroliga-selejtezője is.

Gerendás György együttese szerda este utazott el Olaszországba, ahol csütörtöktől vasárnapig négy nap alatt öt meccset játszik majd a hatcsapatos B-csoportban, ahol az első háromban kell végezni a továbbjutáshoz.

Nyilván ez a csapatunk feltett szándéka, még akkor is, ha a nyári olimpia, az őszi junior-világbajnokság, illetve sérülések miatt eddig egyetlenegyszer, a BVSC elleni bajnoki rangadón szerepelhetett a teljes keret. Érdekesség, hogy ez az egyetlen tétmérkőzés, amit a lányok nem nyertek meg a szezonban, ám ez is csak két-három másodpercen múlott, és a csapat így is veretlen az évadban.

Jó formában van tehát a társaság, és a jó pólóra szükség is lesz Rómában, ahol csütörtökön késő délután az egyik favorittal, a spanyol Mediterranival kezdjük a sorozatot. Ennek a rangadónak további nehézsége, hogy egy korábbi eltiltás miatt Gerendás György ezúttal nem ülhet a kispadon, de természetesen a szakvezetőség felkészült a helyzetre, péntektől pedig helyreáll a rend.

A legnehezebb nap persze a szombat lesz, mert nem elég, hogy már reggel kilenckor vízbe kell majd ugrani a holland Tetteroo ellen, este kilenckor is lesz feladat, mégpedig a házigazda Roma elleni meccs…

Nagy lesz tehát a fizikai és mentális terhelés is, amire előzetesében kitért Gerendás György vezetőedző és Tóth-Csabai Dóra csapatkapitány is.

NŐI EUROLIGA-SELEJTEZŐ, B-CSOPORT
2021. 11. 18–21., Róma
Csütörtök, 17.30: Mediterrani (spanyol)
Péntek, 17.30: Lille (francia)
Szombat, 9.00: Tetteroo (holland)
Szombat, 21.00: Roma (olasz)
Vasárnap, 9.00: Sirens Malta (máltai)

"
"
Cikkajánló

Hatalmas siker Dunaújvárosban!

Az elején és a végén vezetve sikerült legyőzni az ezüstérmes DFVE-t.

Leendő Euroliga-ellenfelünk következik az OB1-ben

Az eddig hibátlan Dunaújvároshoz utazik a veretlen női csapatunk.

Tarts velünk egy akadálymentes jövőért!

Szemléletformáló kampányt indított a Szerencsejáték Zrt.

Női MK-negyeddöntő az UVSE-vel!

Csúcsrangadót játszanak a lányok a Magyar Kupában december elején.

A lányok Spanyolországba utaznak az Euroligában

Sabadellben a házigazda, a Mataró és a Dunaújváros lesz az ellenfelünk decemberben.

Fölényes győzelem és továbbjutás

Utolsó selejtezőjén hamar döntésre vitte a dolgot a női csapatunk, és továbbjutott az Euroligában.

Az eleje és a vége nem sikerült

A meccs közepén nagyot küzdött a női csapatunk, ám 8–4-re kikapott a Romától.

Sima siker a Tetteroo ellen

Az Euroliga-selejtező harmadik napján a második győzelmét is megszerezte női csapatunk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most