Alig-alig edzhetett együtt a legutóbbi idényben bronzérmes női csapatunk, amelyhez például csak a héten tudtak csatlakozni a nemrég az U20-as világbajnokságon ugyancsak harmadik helyezett junior-válogatott tagjai.
Valentin Kamilla ezúttal nem is játszott, hiányzott Vályi Vanda is, ettől függetlenül a lányok kiválóan nyitottak: az első találatot ugyan a Szeged szerezte ötméteresből, de aztán a mieink következtek, és meg sem álltak a 8–1-es részeredményig!
9–3 után aztán szinte másik meccs kezdődött, mert a lányaink a teljes második félidőben nem kaptak találatot!
Csehó-Kovácsné Kasó Orsolya 73%-kal védett a kapuban, a mezőnyjátékosok pedig termelték a gólokat, kilencen is betaláltak, úgyhogy teljesen egyértelmű, 17–3-as győzelemmel kezdték az évadot!
E.ON NŐI OB1, 1. FORDULÓ
FTC-TELEKOM WATERPOLO–SZNVE 17–3 (4–1, 5–2, 6–0, 2–0)
Gólok: Illés 3, Kuna 3, Kövesdi 2, Máté 2, Pőcze 2, Tóth-Csabai 2, Dömsödi 1, Felkai 1, Koopman 1
Női pólósaink kiválóan kezdték a Bajnokok Ligáját, hiszen 18–8-cal múlták felül a SIS Romát.
Az FTC-Telekom női pólósai a Bajnokok Ligája nyitányán a SIS Roma otthonában szerepelnek.
Hat FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott sukorói edzőtáborába.
Fölényes 21–10-es győzelmet arattak az FTC női pólósai a bajnokság első rangadóján.
Az FTC-Telekom női pólósai a sima bajnokik után egy nagyobb tesztre készülnek a hatodik fordulóban.
23–4-es sikert arattak az FTC-Telekom női pólósai a III. Kerület otthonában a bajnokságban.
Két és fél héttel ezelőtt játszott utoljára az FTC, most a III. Kerülethez látogatunk a bajnokságban.
Sorsoltak a Bajnokok Ligájában: rettentő nehéz csoportkör vár női vízilabdacsapatunkra.