A megújuló és az immár Matajsz Márk irányította zöld-fehérek nagy lendülettel kezdték meg a 2024/25-ös szezont. Az új stáb mellett görög, olasz és holland légióssal megerősödő keret nagy reményekkel vágott neki az Athénban megrendezésre kerülő Bajnokok Ligája-selejtezőnek, ahová egyértelműen a főtáblára kerülés jegyében utazott ki az FTC-Telekom Waterpolo női csapata. Ehhez az ötcsapatos csoport első két hely valamelyikén kell végezniük a mieinknek. Jól indult az első mérkőzés a házigazda Panionios csapata ellen, hiszen Máté Zsuzsanna által megszületett az első gólunk a szezonban, ezt pedig az új csapatkapitány, Kurucz-Gurisatti Gréta találata követte (0-2). A negyed utolsó perceiben homokszem került az addig jól működő Fradi-gépezetbe, és a görögök fordítottak 3-2-re. Közel tíz perc után Bonca Vivien törte meg a jeget, amely újabb lendületet adott a csapatnak, és Farkas Tamara is bevágta a labdát a magyar válogatott korábbi elsőszámú kapusának, Gangl Edinának. Visszavéve a vezetést 3-4-es állással az eredményjelzőn fordulhattunk rá a mérkőzés második felére.
A nagyszünetet követően hiába értékesített egy büntetőt Kurucz-Gurisatti, nem tudtunk ellépni, és 6-6-ig tartotta a lépést a Panionios. Meglőtte első gólját holland játékosunk, Noa de Vries, amit még kiegyenlítettek, de ezt követően Kurucz-Gurisatti és Farkas is eredményes volt (6-8). Hatalmas löketet adott ez a mieinknek, akik fantasztikusan védekeztek, hiszen a találkozó hátralévő részében több mint tíz percig nem hagyták érvényesülni a Panionios együttesét. A nyáron szerződtetett olasz center, Valeria Palmieri is megvillant, és góllal mutatkozott be a Fradiban (6-9), a végeredményt pedig Máté Zsuzska állította be. A remek utolsó negyedének köszönhetően 10-6-ra nyerni tudott Matajsz Márk csapata, és győzelemmel kezdte az idényt, valamint az athéni BL-selejtezőt.
A csoport második meccsét pénteken a holland Zv de Zaan ellen játszuk majd magyar idő szerint 17.30-tól.
NŐI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
Selejtező 1. csoportmérkőzés, 2024. október 3., csütörtök 19:30
Athén, Görögország
PANIONIOS GSS – FTC-TELEKOM WATERPOLO 6-10 (1-2, 2-2, 3-3, 0-3)
Gólszerzőink: Kurucz-Gurisatti 3, Farkas 2, Máté 2, Bonca, De Vries, Palmieri 1-1
Az FTC-Telekom két olasz és egy spanyol csapattal került egy kvartettbe a Bajnokok Ligájában.
Ismét öt FTC-játékos kapott meghívót Cseh Sándortól a női válogatott következő összetartására.
Lehengerlő első negyedet produkálva, 25-4-re nyertek Egerben női pólósaink az előrehozott bajnokin.
Leimeter Dóra sikeres vállműtét után a felépüléséről nyilatkozott a Fradi Tv stábjának - VIDEÓ!
A címvédő FTC-Telekom régi nagy riválisa otthonába utazik egy előrehozott bajnoki mérkőzésre.
19-10-es győzelmet arattak az FTC-Telekom női pólósai a Szeged ellen a Népligetben.
Az FTC-Telekom női csapatából öt játékost is behívott Cseh Sándor az októberi összetartásra.
Női vízilabdázóink sűrű menetrendjében ezúttal egy népligeti bajnoki szerepel.