2024. április 5.
Már az elődöntőre hangolódunk
Szombat este 18 órakor a III.Kerületi TVE otthonába látogat a FTC-Telekom női vízilabdacsapata.

Már csak három forduló van hátra a női vízilabda OB I alapszakaszából, a papírforma szerint az FTC-Telekom a második helyen végezhet a tabellán, de ettől függetlenül még ezek a soron következő mérkőzések is fontosak Gerendás György csapatának, hiszen segítenek a felkészülésben az elődöntőre. A két héttel ezelőtti, UVSE elleni vereség még érződik a lányokon, de ez a fájó seb csak jobban motiválja őket, hogy a rájátszásra elérjék a csúcsformájukat és teljes erőbedobással forduljanak rá a bajnoki szezon legfontosabb szakaszára.

Az erre való felkészülés első állomásaként szombaton a III. Kerületi TVE otthonába látogatunk. Ellenfelünk jelenleg a tabella hatodik helyén áll, ugyanakkor semmiféleképpen nem vehetjük félvállról őket, hiszen bármikor képesek megszorongatni az erősebb csapatokat is. Például az előző fordulóban a BVSC ellen 11-10-re, október végén pedig az UVSE ellen csupán 14-13-ra kapott ki hazai medencében a III. Kerület.

Az olimpiai bronzérmes, korábbi válogatott kerettag, Gyöngyössy Anikó mellett olyan volt Fradi-játékosok is erősítik a TVE-t, mint Gresó Luca, Hajdú Róza, Huszti Dóra és Ráski Lilla, akik biztos motiváltan fognak vízbe ugrani ellenünk. Legutóbb novemberben találkozott egymással a két csapat a Népligetben, ahol 17-9-re magabiztosan nyertünk, így kijelenthető, hogy mindenképpen győznünk kell idegenben is.

MOL NŐI VÍZILABDA OB I

Alapszakasz, 16. forduló – 2024. április 6., szombat 18:00

Budapest, III. Kerületi TVE uszoda

III. KERÜLETI TVE - FTC-TELEKOM

Nincs közvetítés

"
"
Cikkajánló

Horváth: „Minden évben nemzetközi szinten játszhatok”

Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.

Horváth Zsófi U20-as Eb-győztes a női pólóválogatottal

A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.

Petrovics: „Jó úton jár a Fradi női utánpótlása!”

Az U16-os vb negyedik helye és az FTC fiataljainak fejlődése is igazolja az elvégzett munkát.

Hosszú távra tervezünk női pólócsapatunkkal

Kilenc magyar játékosunk hosszabbított szerződést, így a női csapat magja az olimpiáig biztosan együtt marad.

Negyedik lett az U16-os lányválogatott a vb-n

A Petrovics Mátyás vezette pólóválogatott ötméteresek után veszítette el a bronzcsatát Hollandia ellen.

Vb-bronzért küzdhet az U16-os lánypólócsapat

Nem tudták legyőzni az U16-os világbajnokság elődöntőjében a görögöket a magyar lányok.

Hetedik helyen végeztünk a Világkupa-Szuperdöntőn

A magyar női pólóválogatott 12-8-as Kína elleni győzelemmel zárta a Sydneyben rendezett tornát.

Ötméteresekkel maradtunk alul az Európa-bajnokok ellen

A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin