2022. május 15.
Máté Zsuzsanna: „Amikorra kell, csúcsformában leszünk.”
Ráhangolódás után keményen készül a budapesti világbajnokságra a női válogatott, a keretben 5 FTC-játékossal.

Egy hét felvezetés után – amelyet Erdélyben töltött – belecsapott a felkészülésbe a női válogatott. A ráhangolódásról és a hangulatról is beszélgettünk csapatunk bekkjével, Máté Zsuzsannával.

„A székelyföldi túra nagyon jót tett a csapategységnek, a hangulatunknak és a magyarságtudatunknak, több történelemleckét is kaptunk helyi idegenvezetőktől. Csodálatos helyeken jártunk, sokat sétáltunk, hoztunk is haza egy kis izomlázat. A buszon Activity-ztünk, amit először csak páran játszottunk, aztán az egész buszt odavonzottuk, annyira röhögtünk. Nagyon kellett figyelni, ki van otthon a különböző témákban, mert MMA-harcosoktól kezdve, színészeken, állatokon át sok mindent dobot az applikáció. Egy hullámhosszra kerültünk, a szabadidőnkben is keressük egymást, közös programokat szervezünk olyanokkal, akikkel szezon közben kevesebbet vagy egyáltalán nem találkozunk, nincsenek klikkek.”

Szabadidőből innentől kezdve valóban nem lesz sok, a hazai rendezésű világbajnokság után a Világliga Szuperdöntője és az Európa-bajnokság is vár a női válogatottra.

„Még nem vagyok a topon, de ennek így is kell lennie. A tenerifei Világliga döntő után volt egy rövid pihenőnk, nemrég nyolc napot tudtam kikapcsolódással tölteni egyhuzamban. Igyekeztem ezt kihasználni, mert hosszú volt a szezon, hosszú lesz a nyár, nem szeretnék félúton kipukkadni. Azt beszéltük a lányokkal, ilyen rövid felkészülésünk talán sosem volt. Amire korábban volt nyolc hetünk, arra most van nagyjából három. Napi hat-hét órát edzünk, videózunk és pszichológus is foglalkozik velünk. Nincs egyszerű dolguk az edzőinknek, de bízunk bennük, amikorra kell, csúcsformában leszünk.”

A keretbe kerülés esélyeiről és kérdeztük Zsuzskát, aki alázattal közelítette meg a rá váró feladatot.

„Sok bő keretben voltam már, de eddig csak egy világversenyre sikerült kijutnom. Ezt a számot szeretném növelni, de nem azért, mert valaki kiesik az olimpiai keretből. Első körben csak a Világbajnokságra koncentrálok, minden további feladatra csak utána. A játékom miatt akarok benne lenni a keretben és azt szeretném elérni, hogy számítsanak rám a csapattársaim. Erre minden esélyem megvan.”

A női válogatott hivatalos mérkőzést már nem játszik a világbajnokság kezdetééig, viszont Veszprémben az Ausztrál, Szegeden pedig az Egyesül Államok válogatottjaival közös edzésekkel fejezi be a felkészülést.

A MAGYAR NŐI VÁLOGATOTT KERETE

Kapusok (4): Neszmély Boglárka (FTC-Telekom Waterpolo), Gangl Edina (Glyfada, görög), Magyari Alda (UVSE), Kiss Alexandra (Eger)
Mezőnyjátékosok (17): Dömsödi Dalma, Máté Zsuzsanna, Pőcze Panna, Vályi Vanda (FTC-Telekom Waterpolo), Faragó Kamilla (UVSE), Farkas Tamara (BVSC), Garda Krisztina (Dunaújváros), Gurisatti Gréta (Dunaújváros), Horváth Brigitta (Dunaújváros), Keszthelyi-Nagy Rita (UVSE), Mahieu Geraldine (Dunaújváros), Leimeter Dóra (BVSC), Parkes Rebecca (Ethnikos, görög), Peresztegi-Nagy Kinga (UVSE), Rybanska Natasa (UVSE), Szegedi Panni (UVSE), Szilágyi Dorottya (Dunaújváros)

A 19. FINA Világbajnokság vízilabdatornájának csoportbeosztása

A-csoport, Budapest: Olaszország, MAGYARORSZÁG, Kanada, Kolumbia
B-csoport, Debrecen: Egyesült Államok, Hollandia, Dél-Afrika, Argentína
C-csoport, Sopron: Brazília, Kazahsztán, Új-Zéland, Ausztrália
D-csoport, Szeged: Thaiföld, Franciaország, Görögország, Spanyolország 

"
"
Cikkajánló

A Magyar Kupa-siker után: „Nem állunk meg!”

Az önfeledt öröm, a győzelem pillanatai a medence partjáról, friss kupagyőztes női vízilabdázóinkkal – VIDEÓ!

Fradi-gála - kupagyőztesek női pólósaink

Fantasztikus játékkal nyert az FTC-Telekom a Dunaújváros elleni Magyar Kupa-döntőben.

„Mint egy cápa, megéreztük a vérszagot!”

Kurucz-Gurisatti Gréta a csapat mentális erejét dicsérte az UVSE elleni győzelem után.

Heroikus küzdelemben megvan a kupadöntő

Kétgólos hátrányból felállva 12-9-re legyőzték női pólósaink a címvédőt a Magyar Kupa-elődöntőben.

Jön az előrehozott döntő a Magyar Kupában

A címvédő UVSE-t kell legyőznie a bajnok FTC-Telekomnak, hogy ott legyen a szombati fináléban.

Fölényesen nyertek női pólósaink Berlinben

A Magyar Kupa négyes döntője előtt idegenben győzte le a Spandaut az FTC-Telekom 21-8-ra a BL-ben.

Miénk az első rangadó és az alapszakasz első hely is

Magabiztos, 12-7-es bajnoki győzelemmel hangoltak női pólósaink a Magyar Kupa-elődöntőre az UVSE ellen.

Az alapszakasz-győzelemért szállunk harcba

A november 25-i UVSE-FTC bajnoki póló-rangadó a Magyar Kupa-elődöntő felvezetése is lesz a riválisok között.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin